53920

A Smer egyeduralmához egy tehetetlen, szétforgácsolt ellenzék asszisztál, amelyik a belső viszályaival van elfoglalva. És bár Fico hatalma most egy kicsit megingott, mert belefutott a Vahostav nevű pofonba, de igazából nem kell aggódnia, amíg az ellenzék képtelen egy valamennyire is életképes alternatívát felmutatni, az emberek nem fogják őket választani.
A választó ugyanis, minden ellenkező hír dacára is “bölcs”, és tudja, hogy fölösleges egy hat párti koalíciónak összeállni, amelynek már a születésénél érezni lehet a törésvonalakat, és az első megrázkódtatásnál darabjaira hullik, mint az történt a Radičová kormány esetében. Aztán fél év múlva már készülhetünk is az új választásra, amit Fico csont nélkül nyer meg.

Robert Fico ugyanis nagyon jól tudja a leckét, hogy nem neki kell erősnek lenni, elég, ha az ellenfelei még nála is gyengébbek.
És akkor még nem is beszéltünk a két magyar identitású, parlament közeli pártról, amelyik képtelen egy „kisebbségi minimumban” megállapodni.
Jelenleg még csak ott tartanak, hogy melyikük tud szebbeket mondani, és azt hihetőbben előadni, hogy szirénénekével elcsábítsa a szlovákiai magyar választót. Pedig jelen állás szerint mindkét párt bejutna a parlamentbe, és 12-13% azért meglehetősen nagy mozgásteret biztosítana.

Vajon, eljátsszuk ezt az esélyt is?
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma