Megnyitó

A 20. évfolyamába lépő Katedra-versenyek keretén belül május 15-én került sor a Katedra Irodalomverseny döntőjének lebonyolítására a dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Építészeti Szakmunkásképző Iskolában.

Az idei tanévben rendhagyó módon, két kategóriában mérték össze tudásukat a bekapcsolódó versenyzők. A tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy a felső tagozatosok életkori, tapasztalat- és tudásbeli eltérése miatt az idei tanévig elsősorban a hetedikes-kilencedikes korosztály vett részt a megmérettetésben, kiszorítva az ötödikes és hatodikos tanulókat a versenyzés lehetőségéből.Versenyzők Az irodalomverseny azonban akkor teljesíti leghatékonyabban a küldetését – a rétegzett feladatmegadással a szövegértés fejlesztését, a kompetenciaalapú irodalomoktatás segítését –, ha folyamatos versenyzési lehetőséget biztosít a tanulók számára.

A versenyszervező, Petres Csizmadia Gabriella úgy döntött, két kategóriára bontja a versenyt. Az ötödikes és hatodikos korosztály számára egyetlen mű, A Pál utcai fiúk szakaszonkénti feldolgozását választotta ki. A levelezős fordulók során 2-2 fejezetet dolgoztak fel a bekapcsolódó tanulók – összesen 38 csapat –, ahol a szó szerinti és másodlagos jelentés feltérképezésén túl a kreatív olvasási stratégiák is előtérbe kerültek. A II. kategória résztvevői – 30 csapat – Kosztolányi Dezső prózavilágába kóstoltak bele az Aranysárkány, a Házi dolgozat, A gipszangyal, A kulcs és egy Esti Kornél-novella értelmezésén keresztül.

JavításA dunaszerdahelyi döntőn az I. kategóriások közül 19 csapat mérte össze a tudását. A versenyzők a következő iskolákból érkeztek: Deáki Alapiskola, érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola, szímői Jedlik Ányos Alapiskola, csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola, vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda, felsőszeli Széchenyi István Alapiskola, vágsellyei Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Farnadi Alapiskola, tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola, rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium, ekeli Hetényi János Alapiskola, Nádszegi Alapiskola és Óvoda, rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola, ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola, gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola, ekecsi Arany János Alapiskola. A tanulók nyolc feladatot oldottak meg, melyekben az egyes fejezetek közötti párbeszédekre, a helyszínek, szereplők, tárgyak, események ismeretére, az összefüggések feltárására került a hangsúly.

A feladatok rétegzett technikával készültek: egy játékos felületből álltak (betűrejtvény, illusztráció, keresztrejtvény, titkos írás stb.), amik a gyerekek szórakoztatását, a játékkedv felébresztését szolgálták, ezt követte a szó szerinti jelentést tisztázó alkérdéssor, ami a szövegértés és a logikus gondolkodás fejlesztését szolgálta, majd az alkérdések válaszaiból, az összefüggések megtalálásából egy átfogó megoldást lehetett kiolvasni – ez pedig a problémamegoldó készség aktivizálására irányult. A tanulók nagyon precízen és találékonyan dolgoztak, ami a felkészítés alaposságát dicséri – erről tanúskodik a végeredményben kialakult szoros mezőny is. A verseny rugalmasságát szolgálták azok a felkészítő pedagógusok, akik vállalták a kódokkal ellátott feladatlapok javítását. Nekik és a Lilium Aurum dolgozóinak köszönhetően nagyon gyorsan, közvetlenül az ebéd elfogyasztását követően megszülettek a végeredmények.

Az I. kategória gyoztes csapataAz I. kategória dobogósai a következő csapatok lettek:
1. hely: az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola Grundlakók csapata – Benyovszky Adél, Hoffmann Andor, Hovorka Adrián; felkészítő: Liszka Éva
2. hely: a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola Pál utcaiak csapata: Madarász Fanni, Házik Tímea, Czeglédy Levente; felkészítő: Talpas Kamarás Eszter
3. hely: a szímői Jedlik Ányos Alapiskola IBI-TRIÓ nevű csapat: Illés Rebeka, Bombicz Ferenc, Illés Dániel
Az eredményhirdetést követően a résztvevők megtekinthették és kipróbálták a Jomili Cubes nevű játékot, amit Burián Roman mutatott be az érdeklődőknek.

A Katedra Irodalomverseny II. kategóriája ugyanaznap, 13.00-tól vette kezdetét. A nagyobbak versenyén 14 csapat mérte össze a tudását, akik az ország különböző pontjairól érkeztek: a Dunamocsi Alapiskolából, a Deáki Alapiskolából, a lévai Juhász Gyula Alapiskolából, a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskolából, a csilizradványi Kóczán Mór Alapiskolából, a nyékvárkonyi Móra Ferenc Alapiskolából, a Tallósi Alapiskolából, a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskolából, a Királyhelmeci Gimnáziumból, a felsőszeli Széchenyi István Alapiskolából, a füleki II. Koháry István Alapiskolából, az ógyallai Feszty Árpád Alapiskolából és a Zselízi Alapiskolából. A versenyzők szintén nyolc feladatot oldottak meg, melyekhez a levelezős fordulókon megismert szövegek közötti párhuzamokra, ismétlődő motívumaira, a szereplők, helyszínek, események beható ismeretére volt szükségük, szintén rétegzett feladatsorok segítségével. Mindkét kategória interaktív feladatok megoldásában is részt vett a feladatlapok kitöltése mellett.

A II. kategoria gyozteseiA II. kategória legjobbjai a következő csapatok lettek:
1. hely: a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola I. G. E. N. nevű csapata – Lukács Péter, Nagy Nikolett, Gál Laura; felkészítő: Talpas Kamarás Eszter
2. hely: a füleki II. Koháry István Alapiskola A Barátság Ereklyéi nevű csapata – Both Anna Viktória, Körmendi Vivien, Gášpár Angéla; felkészítő: Teleki Andrea
3. hely: a Dunamocsi Alapiskola Aranysárkány nevű csapata – Kele Fanni, Danázs Bettina, Farkas Réka; felkészítő: Bacskor Katalin

A versenyek zárásaként a szervezők megköszönték a felkészítők munkáját, a tanulók szorgalmát, és kifejezték az örömüket az olvasás iránti töretlen érdeklődés miatt.

Petres Csizmadia Gabriella, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”39820″}