Tavaly több mint negyedmillió egy napra érkező
látogatója volt a dunaszerdahelyi termálfürdőnek, számszerűleg 273 164 fő.

A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal pénztárában egy új szolgáltatást vezettek be a lakosok részére. Április 24-től már bankkártyával is lehet fizetni.
Dunaszerdahely Város Önkormányzata az idén is várja a javaslatokat városi kitüntetések odaítélésére.
A Kárpátalján kialakult háborús helyzet miatt az ott élő honfitársaink megsegítésére október végéig tartó gyűjtést kezdeményezett a Pázmáneum Polgári Társulás.
Augusztus nyolcadikán, tehát az eredeti elképzelésekhez képest két hónappal később rendezik meg a Felvidéki Vágtát Dunaszerdahelyen.
A Szent György Napok részeként, április 25-re hirdette meg a város a Dunaszerdahelyről elszármazottak első hazaváró – találkozóját.
A város patrónusa tiszteletére rendezett háromnapos eseménysorozat szinte évről-évre új színekkel gazdagodik. Az idén a Hazaváró jelentette az újdonságot, hisz első alkalommal rendezték meg a városból elszármazottak találkozóját.
Az idei zenei fesztivál rendhagyó módon tánccal kezdődött. Április 11-én a Városi Művelődési Központ színháztermében került bemutatásra és aratott megérdemelt sikert Volner Nagy Melinda-Nagy Iván Asszonysorsok, férfimulatságok Emlékezés a nagy háborúra című látványos táncszínházi produkciója.
Dunaszerdahelyen április közepén a Kisudvarnoki úton átadtak egy új piacteret.
Fél évig szünetelteti működését a Csallóközi Múzeum, megkezdődik ugyanis az épület és az udvar teljes felújítása.

Dunaszerdahely város weboldalán, a helyi önkormányzat döntéséről és a városi eseményekről is tájékoztatják az olvasókat. 

Az újság teljes tartalma megtekinthető a DH weboldalán.

Az újság következő száma május 27-én jelenik meg.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53358,52772,52346,51946″}