53650

Hatalmas érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit a XVI. Csallóközi Színes Ceruzák elnevezésű gyermekrajz képzőművészeti kiállítás május 7-én Dunaszerdahelyen.

Az idei tárlatot a Csallóközi Múzeum felújítási munkálatai miatt a Vermes-villában rendezte meg a Csallóközi Népművelési Központ. Ez a rendezvény azért is figyelemre méltó, mert a legkisebbek kategóriáját érinti, s nemzetközi szinten is érdeklődésre tart számot.

A tárlat óvodás korú gyermekek rajzait, képzőművészeti alkotásait mutatja be, méghozzá az 1300 beküldött rajzból a neves zsűri elbírálása alapján mintegy 350 alkotás került kiállításra. A három és hét év közötti művészpalánták Európa és Ázsia 11 országából küldték be rajzaikat és festményeiket, közülük 55 alkotást díjaztak.

A rendezvény felett a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat elnöke vállalt védnökséget.
A kiállítás megnyitóján ünnepi köszöntőt mondott A. Szabó László, Dunaszerdahely város alpolgármestere. Nyitóbeszédében hangsúlyozta: A gyermekek azt rajzolják, amit maguk körül látnak. Tiszta gyermeki világuk meglepően őszintén tükrözi nemcsak saját lelküket, de a társadalom egészét is. Valamennyi érdeklődőnek azt kívánta, sok kedves élménnyel gazdagodjon a tárlat megtekintését követően, a gyermekeknek pedig még több kedvet és ötletet a rajzoláshoz.

A rendezvényt több csallóközi település önkormányzata támogatja. Somorja város képviseletében részt vett Bárdos Gábor polgármester, aki egyben a Nagyszombat Megyei Önkormányzat MKP-s képviselője is.

bi, mkp.sk/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51208,39661,4189″}