53612

A Rimaszombati járásban az elkövetkezendő napokban petíciót kezdeményeznek az R2-es autóút Krivány és Rozsnyó közötti szakasza építésének leállítása ellen.

„Azt szeretnénk elérni, hogy megszakítás nélkül folytatódjon az útépítés, és tiltakozunk Ján Počiatek közlekedésügyi miniszter állásfoglalása ellen, aki egy televíziós nyilatkozatában bejelentette, miszerint ezen a szakaszon 2040-ig leállítják a munkálatokat,” tüntetik fel a petícióban, melyet a polgármesterek szerdai találkozóján annak kezdeményezője, Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere terjesztett elő. Az önkormányzatok több mint 40 képviselője jóváhagyta az öttagú petíciós bizottságot is.  Ebben Šimko polgármesteren kívül Mihályi Gábor Feled, Rácz Ferenc Gesztete, Stanislav Krahulec Jánosi és Hencz Péter Bátka polgármestere is képviselve van.

A találkozón Mihályi Gábor hangsúlyozta, hogy teljes mértékben támogatja a kezdeményezést. Egyúttal méltányolja, hogy Rimaszombat polgármestere határozottan fel kíván lépni Gömör és Kishont Falvainak és Városainak Társulása nevében is. „Meglátásom szerint ez a társulás politikai hovatartozásra való tekintet nélkül összefogja a járás polgármestereit” – tette hozzá. Mint ahogy a Rimava.sk számára Šimko elmondta, a helyzetet már megvitatta Peter Mináčcsal, a társulás elnökével, viszont csak május 18-án ülnek össze. „Csakhogy számunkra minden nap veszteséget jelent. Mindenképpen fel kell hívnunk a figyelmet régiónk válságos helyzetére” – figyelmeztetett Šimko. A találkozón főleg a járás déli részének polgármesterei vettek részt. Véleménye szerint több tízezer támogató aláírással számolhatnak, majd a petíciót június folyamán kívánják eljutattni Robert Fico miniszterelnökhöz.

„Ez három járás közös akciója lesz, s a tényen semmit nem változtat, hogy önállóan cselekszünk” – tette hozzá Šimko. A találkozón jelen volt a Szlovákiai Nők Uniójának kerületi elnöke, Helena Husárová és Marian Kotleba, a Besztercebánya megyei elnök is. 

Ezzel Rozsnyó és Poltár után a Rimaszombati járás is felsorakozott Gömör és Nógrád többi régiójához, ahol ugyancsak petíciót indítottak. A lakosság aggályait a Nemzeti Autópálya Társaság sajtónyilatkozatai váltották ki, melyek szerint egyes útszakaszok építését több mint húsz évre elhalasztották. A közlekedési tárca azonban néhány nap múlva cáfolt, és visszaállította az R2-es gyorsforgalmi út építésének eredeti időpontjait. A minisztérium szerint azonban az autópályák és autóutak építésére szánt alapokat már kimerítették.

„Szlovákiában még több száz kilométernyi autópálya és autóút hiányzik a teljes hálózat kiépüléséhez, s ehhez az elkövetkező kormányoknak több milliárd eurót kell majd előteremteniük. Ugyancsak rájuk hárul majd a döntés, honnan teremtsenek minderre pénzt, s mely szakaszok építésére összpontosítsák azt, ezért ma még felelőtlenség lenne ígéretekbe és határidőkbe bocsátkozni” – foglalt állást a közlekedési minisztérium. Mint ahogy tegnap a Rimava.sk-t Michal Bagačka, Nyustya polgármestere, parlamenti képviselő tájékoztatta, a közlekedési minisztérium álláspontjának ismeretében a petíció jelenleg nem jelent megoldást, s a felhívással a Gömör és Kishont Városai és Falvai Társulásának következő ülésén foglalkoznak majd.

Simon Zsolt parlamenti képviselő szerint, aki korábban az R2-es Osgyán és Tornalja elkerülőútjának díjmentes használata mellett indított petíciót, az R2-es építése ügyében ő már két hónappal ezelőtt interpellált a közlekedési miniszternél. Mint ahogy a Rimava.sk-nak elmondta, foglalkozni kell a probléma megoldásával, de petíció kezdeményezése szerinte sem célravezető. „Bizonyos szakaszok érdekében már indult petíció, és végeredményben mindegyikkel külön foglalkoznak majd, ami szétforgácsolja az egész igyekezetet” – figyelmeztetett Simon, aki szerint ezért egy társulás létrehozásán dolgoznak, mely egyesítené a régiót Kriványtól Kassáig, s az önkormányzatokon kívül a magánszektor, a vállalkozók és a régió egyéb személyiségei is szerepet vállalnának benne.

Hozzátette még, hogy a kormány szándéka a félprofilos útépítés, ami nem nagyon fog változni. „Ez mindössze néhány új szakasszal és elkerülőúttal bővül” – tette hozzá a parlamenti képviselő, majd szavait azzal egészítette ki, hogy az út ugyanúgy díjköteles lenne, mint a négysávos út. „Felháborítónak tartom, hogy Robert Fico álláspontja szerint a legnagyobb munkanélküliséggel sújtott régió lakossága az egysávos útért annyit fizessen, mint például a Zólyom és Besztercebánya térségében húzódó autópálya használatáért. Mindez annak a bizonyítéka, hogy a kormányfő Rimaszombat, Losonc és Rozsnyó lakosságát másodrendű polgárokként kezeli” – fejezte be Simon.

NZs, Felvidék.ma 
Fotó: rimava.sk
Jozef Šimko Helena Husárová és Marian Kotleba a Besztercebánya megyei elnöke Aláírt petíciókRimaszombati járás polgármesterei
{iarelatednews articleid=”53429,53006″}