53886

„Nincs megállás!”- gyermekprogramok, bemutatók, koncertek szünet nélkül egész nap, Komáromban, a Csillag Erőd június 6-án. Ezúttal a vendégtelepülés Martos lesz.

A szokásoknak megfelelően idén is bombaerős kulturális programmal jelentkezik a HON-NAP rendezője, a komáromi Endresz Csoport. Az idei négy fő pillér: egész napos gyermekprogramok – pótgyermeknap, pörgő, szünet nélküli műsorfolyam, 1 nap 10 kiállítás, és a szokásos esti nagykoncert, ezúttal a Karthago.
Vendégtelepülés: A rendezvény vendégtelepülése a felvidéki Martos, a hagyományait talán az egyik legjobban ápoló település. Képviseletében Martosi Hagyományőrző Együttes mutatja be Martosi lakodalmas és böjti szokásokat, a Martosi Református Alapiskola tanulói gyermekjátékokkal, gyermekműsorral szerepelnek. Keszeg István Martos polgármestere „Martos ezer arca” címmel mutatja be a vendég települést, a látogatók kiállítás keretében ismerhetik meg Martos népművészetét és a martosi viseletet.

Gyermekprogramok: Pályi János Blattner-díjas bábművész segítségével visszatér a kicsik nagy kedvence Vitéz László. A Varázstükör Katolikus Színjátszó Kör idén egy klasszikust mutat be, a Hamupipőkét. Néptánccal a rendezvény egyik állandó résztvevője, a komáromi Garabonciás Néptáncegyüttes és gyermekcsoportja lép fel. Újdonság, hogy több egész napos program is várja a gyerekeket: Gyermeklovagoltatás a Szőnyi Lovas Sportegyesület segítségével, Cérnakép készítés Cságola Mártonnal, rovás tanítás a neves rovásírás kutatóval, Rumi Tamással. Sátorral kitelepül a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje, náluk a vitézi élet rejtelmei kaphatnak betekintést a kisebbek és nagyobbak, de lesz Kézműves gyermek játszóház Kolonics Istvánné, Éva vezetésével. A vállalkozó kedvűek összemérhetik tudásukat az Erőd hétpróbán Mózes Lászlónál, aki Honfoglalás kori élet és viselet bemutatót is tart. Óriástakaró készítésében is részt lehet venni.

Hagyományőrző bemutatók: A HON-NAP szokás szerint az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Egyesület rendezvénynyitó ágyúlövésével indul, megtekinthetőek náluk a nap folyamán az 1848-as szabadságharchoz köthető fegyverek és tárgyak. A kovácsmesterséggel Schruff Gyula ismerteti meg az érdeklődőket. Az egész napos műsorfolyam keretében látványos bemutatót tart Hidán Csaba és az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola, Magyar Királyi Kardforgatók Rendje. A hagyományos magyar küzdősportot, a barantát a Tolma Baranta Club mutatja be, Brázik Törzs lovas íjászai segítségével kalandozhatunk a honfoglalás korában. A betyárok szokásait Anka Gergő és Király András eleveníti fel. Itt lesz a gyermekek és felnőttek nagy kedvence, Gasztonyi Dániel mestersolymász, aki a sólymokon kívül más ragadozó madarak életével, szokásaival is megismerteti a közönséget.
Zenei programok: A változatos zenei program során fellép a Nagykéri citerazenekar, az Egyéb Veszély együttes, az esti nagykoncerten pedig a Karthago együttes biztosítja a jó hangulatot.

Előadások: A napon három rendkívül érdekes előadáson lehet részt venni. Itt lesz Ludvig Rezső aranyműves mester, koronakutató, aki „Részvételem a Szent Korona hazahozatala utáni vizsgálatában” című előadásával a Szent Korona Amerikai Egyesült Államokból hazahozatala utáni vizsgálatok aktív résztvevőjeként emlékezik. Kevesen tudják, hogy régen legendás volt a komáromi halászlé és még kevesebben ismerik a régi receptet. Kálazi Miklós és felesége segítségével a gyakorlatban sajátíthatjuk el az elkészítését, ismerhetjük meg az elfeledett receptet: „Az igazi komáromi halászlé készítésének fortélyai és receptje Pályi módra”. A HON-NAP nem titkolt célja, hogy erősítse a két városrész Észak-és Dél-Komárom kapcsolatát. Ennek keretében Rádi Bertalan helytörténész tart előadást a(z Észak-) Komáromi Hajógyár történetéről.

Kiállítások: Ezzel már el is érkeztünk a kiállításokhoz, melyekből idén összesen tíz lesz! Nagy örömünkre szinte kivétel nélkül helyi, illetve környéki kiállítók vesznek részt olyan kiállításokkal melyek többsége csupán ezen az egy napon látható. A (z Észak-) Komáromi Hajógyár története – a Helios Fotoklub és a Shipbuilding and Machinery A. S. fotókiállítása – kapcsolódik Rádi Bertalan előadásához. Kedves barátunk, Bruncz János fafaragóművész ismét bemutatja csodálatos alkotásait. Itt lesz Nagy László faerezet festő Őseredet című különleges technikával készült képeivel és a Szőnyi Alkotókör, mely komoly alkotó műhellyé vált az évek során. A gyerekek és a játékos felnőttek számára lesz igazi élmény a Gerecse Vasútmodellező Klub kiállítása 25 méteres modulasztallal. A helytörténet sem maradhat ki. Érdekességek Komárom történetéből – tárgyi emlékek az őskortól 1945-ig és Komáromi mesterségek: halászat és aranymosás – Legát István két érdekes kiállítását tekinthetik meg. A betyárként bemutatót tartó Anka Gergő más oldaláról is bemutatkozik, 10 év kézművesség a fa, a csont és a bőr világában címmel mutatja be alkotásait. A rendező Endresz Csoport a névadójára emlékezik „Az 1931-es Óceánrepülés, előzményei és utóélete” című tárlattal.

A rendezvényt árusok, vásározók színesítik. A kellemes egész napos programhoz az ételt, italt az Aranytál étterem biztosítja.
A rendezvény védnöke Dr. Molnár Attila Komárom Város Polgármestere.
Fontos tudnivalók: kapunyitás:09.30 órakor. A programok 10.00 órától kezdődnek és folyamatosan zajlanak.
A rendező Endresz Csoport fontosnak tartja, hogy a kultúrához történő hozzáférés anyagi helyzetétől függetlenül mindenki számára legyen lehetséges, ezért a támogatóknak köszönhetően a rendezvény a Csillag Erődbe 16.00 óráig belépők számára ingyenesen látogatható.
A 16.00 óra utáni belépés 990 Ft. Szeszesitalt a rendezvény területére bevinni tilos!

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”46013,39686″}