54176

Több mint ezer jelentkező közül került ki az a huszonegy lány, akik közül tizenhatan június 21-én a Duna csatorna élő adásában mérkőzik meg egymással a Magyarország Szépe címért. A lányok közt található Balogh Viktória a Felvidék Szépe verseny győztese, aki alanyi jogon került a döntőbe.

A lányokat a szépségük mellett rátermettségük, nyelvtudásuk, tájékozottságuk alapján választotta be egy szakmai zsűri a legszebbek közé – hangzott el a verseny pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. A középdöntőbe ötvenen, a döntőbe huszonegyen jutottak tovább, akik a végső megmérettetésig egy felkészítő táborban vesznek részt. A táborból csak tizenhatan jutnak be a Tatár Csilla és Harsányi Levente vezette élő műsorba. Közölte az MTI. Tatár Csilla elmondta: a csatorna a döntő előtti napon, június 20-án levetíti azt a rövid filmet, amely bemutatja a verseny válogatóját, a lányok felkészülését, a táborban töltött heteiket, végül a finalistákat is.

A június 21-i Magyarország Szépe versenyen a zsűri egy királynőt és két udvarhölgyet választ ki, de a közönség is szavazhat a neki legjobban tetszőre. A megmérettetés győztese képviseli majd Magyarországot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában.

A Felvidék Szépe szépségverseny május 10-i érsekújvári döntőjének nyertese Balogh Viktória lett. A 23 évesBalogh Viktória a Felvidék Szépe győztese egyetemi hallgató Nagykaposról érkezett. Jelenleg a Kassai Műszaki Egyetem pénzügy szakos hallgatója. Tanulmányai befejezése után szeretne a szakmájában elhelyezkedni. Hobbija a sport és az olvasás. Korábban modelltanfolyamra járt, néhány éve pedig részt vett a szlovákiai középiskolás lányok szépségversenyén, ahol elnyerte a Miss Internet címet.

Balogh Viktória a Miss Universe Hungary zsűrijének tagja. A verseny szervezésében végzett építő munkájáért kiérdemelte a “Miss Universe Hungary külhoni magyarok követe” címet. Győzelmével jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a Magyarország Szépében és a magyarországi lányokkal is megmérkőzzön.

Felvidék.ma
Fotó: MTI
{iarelatednews articleid=”53964,52014,51733,51569″}