54518

Az albári plébániatemplomban tartotta Szalay Gyula hálaadó szentmiséjét közéleti személyiségek és az egyházközség híveinek részvételével. Ezen jubileum alkalmából kérdeztük az albári esperes urat.

– Miért választotta a papi pályát, hol teljesített szolgálatot? Milyen volt több év után visszatérni szülőföldjére és itt hirdetni az evangéliumot?
– Úgy, ahogy Szent János evangéliumában olvassuk (Jn 15,16 fejezetben), elfogadtam az Úr Jézus hívását. Már ministráns koromtól éreztem és fontolgattam, hogy Isten szolgája szeretnék lenni.

1990. június 16-án a rozsnyói székesegyházban Mons. Eduard Kojnok püspök szentelt áldozópappá.
1990. július elsejétől voltam rimaszombati káplán, valamint plébániai kormányzó.
1991. július 1-től dereskei plébános voltam, valamint excurendo elláttam Harkács (Gemerská Ves) és filiálisait Szkáros, Otrokocs, Lévárt (Skároš, Otročok, Leváre)
1994. június 1-től fülekpüspöki plébános voltam és Síd plébániája, valamint filiálisai Fülekkovácsi (Filakovské Kováče), Béna, Csákányháza, Ragyolc, Sátoros (Šiatorská Bukovinka) tartoztak hozzám.
1995. július 1-től 2006. június 30-ig szádalmási esperes plébános. Szolgálatot teljesítettem ezidőben hozzám tartozó Görgő (Hrhov), Jablonca, (Silická Jablonica) és Hárskút plébániákon, valamint Szilice filiálison is.
2006. július 1-től Pozsony-Nagyszombat Egyházmegyébe kerültem Lukanyényére, melynek akkori filiálisai Bátorfalu (Bátorová), Apátújfalu (Opatovská Nová Ves), Leszenye (Lesenice), Haraszti (Chrastince), Szlovákgyarmat (Slovenské Ďarmoty) voltak.
2007. július 1-től a vágyam teljesült, mivel Egyházkarcsán esperes-plébánosnak neveztek ki, és elláttam Dercsika és Albár plébániákat, valamint a madi filiálist.
2012. június 1-től Ógyalla város esperese lettem. Ógyallai működésem alatt Bajcs hitközsége tartozott hozzám, mint önálló plébánia.
2014. június 1-től megtört egészségi állapotom miatt kerültem az alabári plébánia élére.

Nagyon örültem annak, amikor visszakerültem a Csallóközbe, mert így közelebb kerültem édesapámhoz, akit lehetőségem volt gyakrabban látogatni, és a betegségében mellette lehettem egészen az utolsó percig. 
Kicsit furcsa volt, mivel a Rozsnyói Egyházmegyében majdnem 16 évig szolgáltam és elmondhatom, hogy sok tapasztalatot gyűjtöttem és tudásomhoz képest igyekeztem hűségesen és odaadóan a Jóistent szolgálni minden plébánián. Plébános, esperes, konzultor, papi tanácsadó, iskolák tanácsadója, a liturgiai bizottság tagja és pasztorális tanácsadó voltam hosszú éveken át. De mivel a Csallóközben nőttem fel mindig is hiányzott ez a táj, az itteni emberek, és szívesen jöttem vissza, hogy teljesítsem a Jó Pásztor küldetését és hirdessem az evangéliumot a csallóközi embereknek.

– További jó egészséget és Istentől megáldott szolgálatot kívánunk!
Juhász Ferenc, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”34990,25212,54229,52897,52449,29601″}
Fotó: Szabó Miklós
További fényképek az ünnepségről a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.