54306

Több mint kétszáz sörkülönlegességgel, az idei vendég, Belgium 30 ismert és kevésbé ismert italával, valamint csaknem 130 féle fogással várja a látogatókat csütörtöktől vasárnap (július 11-14.) estig az V. Jubileumi Sörfesztivál a budai Várban.

A délután kezdődő programsorozatot beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Kurucz Dániel főszervező elmondta: a hazai gyárak klasszikus ízei és a kézműves sörfőzdék nedűi mellett cseh, szlovák, szlovén, német, osztrák, angol és ír sörök, a Cider Ligetben pedig lágyabb ízek várják a vendégeket.
A fesztiválon idén a korábbi évekhez képest kiemeltebb szerephez jut a gasztronómia, azon belül is a street food: 17 vendéglátóhely települ ki a budai Várba, ahol mintegy 130 féle fogást kínálnak.
A fesztiválon egy különleges rekordot is megkísérelnek felállítani: elkészítik Magyarország legnagyobb, mintegy 580 literes koktélját, amelynek alapját cider adja.

Az elővételben vásárolható bérletek csaknem 90 százaléka elkelt, az ebből és a jegyeladásokból származó információk alapján várhatóan megduplázódik a fesztivál külföldi vendégeinek aránya: idén a becslések szerint a fesztiválon résztvevők mintegy 10 százaléka érkezik a határokon túlról – mondta el Kurucz Dániel.
A sörök mellett gazdag gasztronómiai kínálat és utcabáli hangulat várja a szórakozni vágyókat. Az Oroszlános udvarban koncertet ad többek között a Magna Cum Laude, a Neoton Família, Nagy Feró és a Beatrice, míg a Total Dance fesztivál keretében fellép Dr Alban, a Kozmix, az UFO és a Groovehouse is.
A látogatók ezúttal is betétdíjas korsókból fogyaszthatnak, ezek mellett limitált számban kapható lesz “női korsó”, azaz kisebb, négy deciliteres pohár is. A részletes program megtalálható a www.sorfesztival.hu oldalon.

Felvidék.ma