54681

Az Európai Regionális Szervezet szervezésében valósult meg június 12­-14-­én az Áldás népesség a Kárpát-medencében című rendezvény Lakitelken.

A konferencia a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Nemzeti Együttműködési Alaptámogatásával valósult meg, melyen a Kárpát-­medence több pontjáról 12 család és különböző életvédő szervezetek küldöttei vettek részt. Felvidéket Somorjáról Bándy Katalin, a VITA HUMANA életvédő polgári társulás elnöke és családja képviselte.

A konferenciára érkeztek még családok Kárpátaljáról, Erdélyből, Vajdaságból és főként Magyarországról. A rendezvénynek Lakitelken a Népfőiskola adott otthont.

Az ünnepség szentmisével kezdődött, melyet Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök celebrált. Ezt követően Lezsák Sándor köszöntötte az Áldás Népesség a Kárpát-medencében konferencia résztvevőit, majd háromszor kondul meg a Babaharang: a meg nem született gyermekekért, a születendő és megszületett gyermekekért, valamint a szülők tiszteletére.

Majd a Mindszenty Emlékérem átadására került sor. A Mindszenty Társaság döntése alapján az idei év díjazottjai: Mádl Dalma asszony és Punk M. Gemma, a Regina Mundi Ciszterci Nővérek apátnője. A Mindszenty Emlékérmeket Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke adta át.

Mádl Dalma laudációját Lezsák Sándor tartotta, kiemelte: a volt köztársasági elnök özvegye mindig kereste a lehetőséget, hogy „segítsen, hogy erősítse katolikus hitünket”. Punk M. Gemma laudációját Horváth Béla, a Mindszenty Társaság tagja tartotta. Hangsúlyozta: a Zircen született apátnő Mindszenty József kortársaként a diktatúra évei alatt is megtartotta hitét, és társaival a rendszerváltás után ismét felvirágoztatta a Regina Mundi Ciszterci Nővérek Apátságot.

A konferencia vezetője, Ékes Ilona, az Európai Regionális Szervezet elnöke elmondta, hogy a családtervezés, a várandósság, a szülés és a szoptatás a témája a rendezvénynek, amelyen a családok gyermekeikkel együtt vesznek részt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő a családokon áll, „ha lesznek gyermekeink, akkor a magyar nemzet megmarad”.

A konferencia programjában szerepelt többek között a Ciklus show, Creighton Módszer- Családtervezés természetesen;Élményutazás életünk kezdetének titokzatos világába; Szülés­-születés természetesen; Otthonszülés; Kapcsolaton alapuló gondoskodás: szoptatás, hordozás; Válaszok gyermekeink természetes szükségleteire című előadások.

A felnőtt programok alatt gyerekfoglalkozások zajlottak, melyet Török László és még sokan mások tartottak a gyerek sátorban.

Egyéni konzultációra is nyílt lehetőség, melyen az apák is megbeszélhették az apás szülés előnyeit és hátrányait.

A konferencia résztvevői esténként szabad program keretében közösen körtánc, táncház,éneklés és tábortűz mellett kapcsolódhattak ki.

Bándy Katalin, a VITA HUMANA életvédő polgári társuláselnöke elmondta: „Ez úton is köszönjük Ékes Ilona elnök asszonynak és csapatának a színvonalas szervezést, valamint az orvosok és különböző szakemberek előadásait. A konferencia résztvevőinek felelőssége továbbadni a sok értékes információt, amivel a konferencia gazdagította az tudásunkat.”

Bándy Katalin, VITA HUMANA életvédő polgári társulás elnöke/ HA, Felvidék.ma
Gyermek programIstentiszteletKézművességIstentisztelet