54958

Csallóközi jutalomkirándulásban részesült a Székesfehérváron megrendezésre került „A mi Európánk” vetélkedő egyik győztes csapata. A budapesti csoport július 12-14-e között látogatott Felvidékre.

„A mi Európánk” vetélkedőt a székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, a pozsonyi Szövetség a Közös Célokért társulás, a kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a csíkszeredai Virtus Vivens Egyesület, valamint a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola közösen hirdette meg a Kárpát-medence középiskolásai számára.

A márciusi döntőn az 5. helyen végzett csapat jutalma egy felvidéki kirándulás lett a Szövetség a Közös Célokért társulás jóvoltából, amelyet a Cabaret budapesti csapat nyert meg.
A budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium végzős tanulói július 12-én érkeztek Komáromba, hogy élvezhessék a felvidéki háromnapos jutalomkirándulást.

Érkezésük után a komáromi iroda munkatársa, Szalai Erika kíséretében megtekintették Komárom városát, a komáromi katolikus templomot, majd a hangulatos utcákon sétálgattak. Ezt követően ellátogattak a Martosi Szabadegyetemre, ahol az utolsó nap programjaiba hallgathattak bele. A lányoknak nagy örömükre szolgált, hogy a felvidéki fesztiválon találkozhattak olyan érdekes témákkal, amelyek az ő tanulmányaik során is fontos szerepet játszottak.

A hétfői nap egy eseménydús pozsonyi kirándulással telt, ahol az óváros keskeny utcáiban és a történelem alkotta csodás műemlékekben gyönyörködhettek.

A kezdetben borongós, eső áztatta keddi délelőttön Dunaszerdahely város nevezetességeit járták körül. A délutáni órákat a nagymegyeri termálfürdőben töltötték.

A két budapesti diák, Dénes Orsolya és Szánthó Orsolya kísérő tanárukkal, Németh Évával már nagyon várták a kirándulást, sok élménnyel gazdagodva tértek haza. Kirándulásukról a következőképpen számoltak be:

„Július 12-én reggel Budapestről érkeztünk Komáromba, ahol Bölcskei Tímea, a Szövetség a Közös Célokért (Szakc) dunaszerdahelyi munkatársa várt minket. A kellemes melegben érdekes történeteket hallhattunk a komáromi iroda kedves munkatársnőjétől, aki végigkalauzolt minket a városban. A város bebarangolása közben lehetőségünk nyílt a komáromi katolikus templom megtekintésére is. Ezt követően egy fesztiválra csöppentünk, ahol igencsak hangulatos beszélgetéseket hallhattunk. Az aktuális témák, és a Kárpát-medence sorsa sajnos mindannyiunk vállát nyomja, hiszen egy nemzet vagyunk. Ezt Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke is kiemelte beszédében, hiszen a nemzettudat és a nemzet egészséges léte közötti momentumokra mutatott rá.

A hétfői program is mozgalmasnak bizonyult. Pozsony, az egykori koronázóváros, csak minket várt, ahol Lehel Katalin idegenvezető vezetésével megannyi érdekességet láttunk, és hallottunk a városról. Az ebéd utáni szabad séta során megkerestük az Academia Istropolitana épületét, amit oly nagyon szerettünk volna régóta megtekinteni. A szűk utcák és a városban található számos szobor és műalkotás valóban érdekesnek bizonyult.
Kirándulásunk utolsó napján, a Szövetség a Közös Célokért dunaszerdahelyi irodájában Tímea mesélt nekünk a szövetség múltjáról, jelenlegi tevékenységéről.

Ezután Nagymegyerre mentünk, ahol a termálfürdő fogadó átriumában megcsodáltuk kedvenc történelmi alakunk, Mátyás király és Beatrix arcmását. A kellemes fürdőzés alkalmával kipihentük a két nap élményeit és élveztük az idegen hely nyújtotta szabadságot.

Látogatásunk végeztével sok élménnyel gazdagodva térünk haza, remélve, hogy egyszer újra visszatérünk ide” – számoltak be a jutalomkirándulásban résztvevő diákok.

Németh Éva, a Cabaret csapat segítő tanára elmondta, hogy a lányok szorgalma felettébb ösztönző lehet a többi diák számára is, mivel a legtöbb megfejtésre segítség nélkül jöttek rá.

További képek a látogatásról fotógalériánkban tekinthetőek meg ITT

Bölcskei Tímea, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53671,49640,45735,45808″}