55260

A határrendészet a magyar rendőrség segítségével a magas fokú illegális bevándorlás miatt fokozott ellenőrzést tart mind a közutakon, vonatokon, mind a járókelők körében. A fokozott figyelem leginkább a határ menti régiókra fókuszálódik, így magyar-szlovák határon is erre lehet számítani. Ugyan mindkét állam a schengeni-övezet része, aminek értelmében a fizikai határok már teljesen megszűntek, ettől függetlenül egyik, másik ország területére lépni csak a hatályos törvények betartásával lehet, azaz minden esetben lenni kell magunknál érvényes útlevélnek, illetve személyigazolványnak.

Az Országos Rendőr Főkapitányság tájékoztatása szerint, ha az igazoltatás során valaki nem tudja igazolni magát, abban az esetben is, ha uniós állampolgár is szabálysértést követ el és eljárás indítható ellene, illetve helyszíni vagy utófizetéses bírság szabható ki számára. Ennek összege 5000 forinttól (16 euró) 50 000 forintig (160 euró) terjedhet helyszíni bírságolás esetén, az utólagosan befizetődő pedig elérheti a 150 000 forintot is (484 euró).

tsák, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54922,54741,54646,55035,55160,55004″}