54723

A szabadegyetem nem csak okosodásból és esti zenés szórakozásból állhat, hiszen délelőtt is van a világon. Sőt az egészen strapabíró martlakóknak, illetve akiknek a sátra a tűző napon van, már reggel elkezdődik a másnap az előző esti buli után. A fejfájás és az egyéb tünetek mielőbbi elmulasztásáról a Felvidék Rádió csapata, és persze jó sok ivóvíz gondoskodik.

A Dzsedáj táborban minden nap más közösségi élmény várja az ébredőket, akik a dél körül kezdődő szabadegyetemi előadások befogadására testi és szellemi kihívásokkal készülhetnek fel. A szerdai nulladik napon természetesen a többség még az otthoni ágyában ébred, de az érkezés után zászlófelvonással, sátorépítéssel, csapatalakításokkal és a csapatokat összekovácsoló Dzsedáj bulival kezdődik a hangolás. Az első teljes napon, azaz csütörtökön az erkölcsi mondanivaló is meglesz a MUFF révén. A tavalyi MartFeszten megalakult Magyar Ufók Felvidéki Frakciója égisze alatt, a martlakók újrahasznosított anyagokból készítenek ünnepi gúnyát, ezzel is védve a környezetet. Az ötletes jelmezek ígéretes díjakért versenyre is kelnek egymással.

Pénteken Felvidék, szeretlek! kvíz lesz az elmének és Martolimpia a testnek, hogy minden szempontból edzetten vághassanak neki a martlakók a délutáni előadásoktól az esti rockkoncertek végéig tartó, hosszú napnak. Ugyancsak a pénteki nap különlegessége lesz a vezekényi Görbe Tükör esztrádcsoport Csakáreny című előadása. A szombati attrakció a MartiLagzi, amelynek ötletét az első Martosi Szabadegyetem megköttetett első házasság adta. A Roli és Angelika alkotta pár azóta egy aranyos magyar gyerekkel gyarapodott, tehát minden okunk megvan a vidámságra. Ennek szellemében házasságnapot tart a Felvidék Rádió, persze annak minden járulékos részével együtt. Eközben délelőtt csónakba is szállhatnak azok, akik nem félnek a vízen, és fájó szívvel szemlélték az eddigi MartFesztek alkalmával, ahogy ott terpeszkedik kihasználatlanul ez a jókora vízfelület. Idén már a víz sem marad érintetlen. Vasárnapra aztán kicsit megkomolyodunk, de mindezt a jótékony szándék vezérli. A Dzsedáj tábor csatlakozik a Kantha Dóra Alapítvány rendezvényéhez, és az egész heti gyűjtés, illetve a szombati menyasszonytánc bevételét is ekkor adjuk át az alapítványnak, ahogy a beteg gyermekek gyógyulásáért szóló kupakgyűjtéshez is csatlakozunk.

Akiknek mindez nem lenne elég a mókából, azok a MartFeszt ideje alatt, 2-5 fős csapatokban kipróbálhatják magukat a felejthetetlen élményt nyújtó szabadulóbuszban is, ahonnan logika és ügyesség szükségeltetik a kijutáshoz. Az unalom kizárt, találkozzunk Martoson július 8-12. között!

martfeszt, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54717,54684,54676,54633,54631,54621,54601,49273,41342″}