55575 Berényi

A felvidéki magyar közösségnek példát kell vennie Szent Istvánról, mivel ő megtalálta a megmaradás módját – jelentette ki Berényi József Vajkán, a XII. Szent István napokon.
A Magyar Közösség Pártjának elnöke a csallóközi Vajkán az államalapítás ünnepe alkalmából szombaton, augusztus 15-én rendezett emlékünnepségen mondott beszédet a község temploma mellett tíz éve felállított Szent István emlékműnél.

Kiemelte: az ünnep kapcsán sem szabad megfeledkezni arról, hogy a Felvidéken komoly gondok vannak a magyarság identitásának megőrzésével, a helyi közösség megmaradásával és életterének gazdasági fejlődésével.

“Szent Istvánra azért lehetünk büszkék, mert ezekre a kihívásokra válaszokat talált, megtalálta a módját, hogy a magyarságot megőrizhesse ebben a térségben” – szögezte le Berényi. Kifejtette: a felvidéki magyarságnak példát kell vennie Szent Istvánról, s ezen példa mentén a közösségnek meg kell találnia saját megmaradásának útját, egy olyan intézményes keretet Szlovákián belül, amely megállítja a magyarság létszámcsökkenését és lehetővé teszi a régió gazdasági fejlődését. “A kihívás nem kisebb (mint az államalapításkor), a feladat óriási, de szerencsére vannak példaképeink” – tette hozzá.

“Szent István mindenkinek lehetővé tette identitásának megőrzését az országban” – hangsúlyozta Berényi, utalva az államalapító Imre herceghez intézett intelmeire. Rámutatott: ez és a Szent Korona szimbóluma a toleranciát a türelmet és a védelmet jelentette mindenki számára, s az intelmek üzenete mentén az Árpád házi királyoknak évszázadokig sikerült megőrizniük az országos kereteket, és sikerült megvédeniük az országot a külső és a belső ellenségektől egyaránt.

Vajkán tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a Szent István nap A megemlékezést a Vajk polgári társulás szervezte a település önkormányzatával valamint a Vöröskereszttel és a Csemadokkal.
Az ünnepség keretén belül ünnepi szentmise, az új kenyér megáldása és koszorúzási ünnepség valósult meg. Az emlékműnél a Magyar Közösség Pártja Országos Elnöksége nevében Berényi József, Miklós László és A.Szabó László helyezett el koszorút. Részt vettek az ünnepségen az MKP Járási Elnökségének tagjai is: Menyhárt József, Karaffa Attila, Stercel Olivér valamint Vajas Imre, akik szintén megkoszorúzták Szent István emlékművét. Magyarország pozsonyi nagykövetsége nevében dr. Harmati Zsolt tanácsos vett részt és koszorúzott a rendezvényen.
Ez alkalommal a Vajkai Vadászszervezet leleplezte a Szent Hubertus emlékművét is. A vendégek megkóstolhatták a hagyományos magyaros ételeket, halkülönlegességeket és az elmaradhatatlan csülköt, amit jó borral, üdítővel is leöblíthettek.

Felvidék.ma
Fotó: Bugár Ilona
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> érhetők el.