55850

Dunaszerdahely Város polgármesterének, JUDr. Hájos Zoltánnak Polgármesteri Díjában részesült augusztus 20-án a Pázmaneum Polgári Társulás. A társulás a város kulturális fejlődése terén elért kimagasló és aktív munkája elismeréseként kapta a kitüntetést.

A dunaszerdahelyi Szent István-napi ünnepségen a díjat Dunaszerdahely város polgármesterétől a társulás elnöke ThDr. Karaffa János PhD. vette át a Városi Művelődési Központban és köszönte meg az elismerést.

A Pázmáneum 2005. október 2-án, Szent Őrzőangyalok ünnepén alakult meg felvidéki magyar papok és civilek összefogásával.

A méltatásban többek között elhangzott: Regnum Marianum Akadémia néven keresztény felnőttképzést indítottak 2007-ben először Egyházgellében, majd Zselízen és Komáromban. 2008 márciusában a Rákóczi Szövetség Esterházy-emlékéremmel tüntette ki a Társulást. Felemelte szavát a 2008-as egyházmegyei szétdarabolás ellen és aláírásokat gyűjtött. 2011-ben Esterházy domborművet avattak Dunaszerdahelyen a Fő utcán, amely Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása Ugyanebben az évben bocsánatkérésre szólították fel az akkori köztársasági elnököt, Ivan Gašparovičot, aki megsértette Esterházy János emlékét, amikor egy lapinterjúban Hitler és a fasizmus hívének minősítette az egykori vezető szlovákiai magyar politikust. 2012-ben Ex-Libris Díjban részesültek, amelyet a Pozsonyi Casinóban vehettek át november 15-én Gubcsi Lajos alapítótól. Az Ex-Libris Díj a Magyar Művészetért Díjrendszerbe tartozik. Megalapították Dunaszerdahelyen A Magyar Kultúra Napját és a Trianon gyásznapi gyertyagyújtást. Minden évben felhívják a szülők figyelmét a magyar iskolai beiratkozások kapcsán a helyes döntésre. Karitatív tevékenységet folytatnak, jelenleg a Kárpátaljai magyaroknak tartanak gyűjtést.

A díj okleveleA Szent István-napi koszorúzáson a Pázmáneum nevében Karaffa Attila ügyvezető elnök helyezett el koszorút államalapító királyunk szobránál.

Polgármesteri Díjban részesült még dr. Simon Ferenc, a Sikabonyi Polgári Társulás vezetője és a az Európai borlovagrend Dunaszerdahelyen székelő dél-szlovákiai legátusa.

A Pázmaneum Társulás ezúton is köszöni a papok és világi hívek munkáját, akik bekapcsolódtak és bekapcsolódnak a Társulás munkájába szerte a Felvidéken!

pazmaneum.com/Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53276,53162,51416,50938,50812″}