55342

Többéves megszakítás után Bogdan Adamczyk, minorita atya kezdeményezésére augusztus 2-án Imregen újraéledt a hagyományos porciunkula búcsú. A szentmise főcelebránsa és ünnepi szónoka Susko Mihály, nagykaposi esperes plébános volt, akivel együtt misézett a térség több magyar anyanyelvű papja.

A szentmise előtt Salai László, egyetemi professzor tartott tartalmas előadást a búcsúk történetéről, azok lelki hatásáról és fontosságáról.

Az ünnepi szónok az Úr Jézus keresésének és megtalálásának a jelentőségéről elmélkedett, kiemelve velünk maradását, amit az Atya igazolt szavára épülő hitünk fényénél vesszünk tudomásul. Isten Fia jön el közösségünkbe áldozatként az oltárra. Őt vehetjük magunkhoz a szentáldozásban. Az örök mécsessel jelzett tabernákulumban meghúzódva Ő teszi templomainkat Isten valódi házává.

A szentmisében fiatal családosok és azok gyermekei szolgáltak. Jó volt látni az ősi gyökerekből táplálkozó szent hajtásokat. E sorok írói, mint egykori kisegítő lelkipásztor ezúton is csodálatomat és őszinte elismerésemet fejezem ki az egyháztanács tagjainak és a lelkes maroknyi csapatnak a foggal – körömmel ragaszkodó példamutatásért és elkötelezettségért, hogy anyanyelvű iskola és több évtizedes állandó anyanyelvű lelkipásztori ellátás hiánya ellenére megőrizték önazonosságukat.

Megkülönböztetett hála és köszönet illeti Bogdan atyát, aki a lengyel – magyar sorsközösség vállalás és összetartozás révén, szívén viseli az imregi hívek hitbeli, kulturális és anyanyelvi jövőjét. Köszönet és hála illeti a környék magyar anyanyelvű papjait is, akik időt, fáradságot nem kímélve emberfeletti szolidaritást vállalnak a szórványmagyarsággal, valamint a zarándokokat, akik jelenlétükkel erősítették és bátorították az egyre zsugorodó és fogyó imregieket, hogy ne adják fel.

Érdemes küzdeni, mert az Élet Kenyerének erejét semmiféle viszontagság sem tudja megsemmisíteni. Jézus sem a múltban, sem a jelenben nem bocsátja el éhen a tömeget. Ezért továbbra se szűnjünk meg keresni Őt és egymást. Persze azt a keveset, amink van, továbbra is bátran osszuk meg egymással…

GB, Felvidék.ma
Elektronikus orgona kíséretFelajánlásSzabadtéri oltár{iarelatednews articleid=”55109,54542,54081,53918,53907,53230″}