56164

A Középső Ipoly-mente Regionális Fejlesztési Ügynökség szeptember 10-13. között szervezte meg az East-West Európai Hálózat c. pályázat nyitó rendezvénysorozatát. A rendezvény részben Besztercebányán, valamint a Nagykürtösön és a Nagykürtösi járásban található Ipolyvarbón valósult meg.

„Az Európai Unió támogatásával az Európa a polgárokért program jóvoltából 2017. június végéig még további nyolc találkozót tervezünk. A pályázat megvalósítása 9 európai országot érint szlovákiai, csehországi, magyarországi, lengyelországi, horvátországi, romániai, olaszországi, spanyolországi és ausztriai partnerek bevonásával. A tevékenységek 4 prioritás tengely mentén valósulnak meg: Európa helye és szerepe, gazdasági fejlődés és az uniós polgárok jóléti és érvényesülési kérdései, befogadó társadalom és társadalmi kirekesztés, valamint az önkéntesség, mint az európai polgárság megnyilvánulása” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Lőrincz Mária, a Középső Ipoly-mente Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója.

Mint megjegyezte: a nemzetközi projekt partnerek szakemberei, intézmények és civil szervezetek tagjaiból álló szakmai csoportok dolgozzák fel a témákat. A szakmai csoportok feladata a felsoroltakon kívül azon polgárok megszólítása és bekapcsolása is, akik ezidáig nem érdeklődtek a közösségi kérdések iránt, illetve az EU-t tagsággal szemben szkeptikusak, vagy negatív álláspontot vallanak – fogalmazott az igazgató.

Szeptember 10-én, csütörtökön a vendégek fogadásával kezdődött a szlovákiai rendezvénysorozat. Az esti bemutatkozó programra meghívást kaptak a térség polgármesterei és non-profit szervezetei is. Pénteken, szeptember 11-én Besztercebányán workshoppal folytatódott a szakmai találkozó. A Bél Mátyás Egyetem Aulájában rendezték meg az előadásokat.

Első előadó a lengyel karmelita rendi Stanislaw Tomasz Miernik szerzetes volt. Felszólalásában a közös európai értékként a kereszténység szerepét emelte Ing. Peter Dupej az közlekedési minisztérium képviseletében a szlovákiai fejlesztési tendenciákról adott tájékoztatást, ezt követően Elena Sivová az új közbeszerzési irányzatokat mutatta be. A fenntartható gazdasági fejlődés innovatív megoldásairól Ing. Ján Plesník, a Szlovák Kereskedelmi Kamara szakembere tartott előadást. Besztercebánya Város a társadalmi befogadás terén való jó gyakorlatait Mária Filipová ismertette, majd végezetül Ing. Štefan Repko a Szlovákia Fejlesztési Ügynökségek Integrált Hálózatának elnöke mutatta be hálózat munkáját és társadalmi szerepét.

A szakirányú előadások mellett kísérőprogramként a nemzetközi delegáció ellátogatott a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumába, valamint a Radványi Vásárba. Pénteki nap Selmecbányán a Szalamandra Felvonulást megcsodálásával ért végett.

„A szombati napon Ipolyvarbón folytatódott a pályázati program, ahol a II. Hídi Vásár megrendezésére került sor” – mesélte Lőrincz Mária. Az Ipoly partján az ideiglenes átkelőnél megvalósult a kulturális program részeként Ress Hajnalka és Ocsko Aladár lépett fel. Az ünnepi beszédek során mint Ipolyvarbó mintpedig Őrhalom önkormányzata kinyilvánította a polgárok azon igényét, hogy a két települést ismét híd kösse össze – fogalmazott az igazgató. Hozzátette Ing. Štefan Repko támogatásáról biztosította a fejlesztési ügynökség, az Ipoly-hidak Polgári Társulás, az önkormányzatok és a helyiek közös erőfeszítését, hogy mielőbb megépülhessen az új Ipoly-híd.

A ipolyvarbói oldalon kialakításra került a „Hídverő Emlékhely” ahol ünnepélyes keretek közt a helyi résztvevők mellett a külföldi delgációk otthonról hozott földdel, vagy egy-egy kődarabbal támogatták a hídépítést és saját nyelvükön fejezték ki jókívánságaikat. A ceremónia alatt felhangzott a Molnár Katalin emlékére készült Híd Himnusz is. Az ipolyvarbóiak az őrhalmiakkal együttműködve a hídtól a művelődési házig vezető út mentén négy helyszínen hagyományőrző kiállítással és hagyományos ételek és italok kóstolójával várták a vendégeket.

A gazdag kulturális program részeként fellépett többek között Lőrincz Sarolta, népdalénekes, az őrhalmi és a bátorfalusi hagyományőrző csoportok, a Palóc Néptáncegyüttes, az Agačinka folklórcsoport és az alsóesztergályi Ragačinka gyermekcsoport. Majd Csernyik Szende erdélyi mesemondó és lábbábos gondoskodott. Meglepetésként a lengyel delegáció egyik tagja középkori lengyel táncot mutatott be nagy sikerrel. Az est fénypontjaként a soproni Stroke ütős együttes fergeteges programja következett.. Az estét cigányzenés táncház zárta.

Az projektrendezvény utolsó napján, szeptember 13-án a projekt partnerek szakmai tanácskozására került sor. Meghatározták a projekt megvalósításának további menetrendjét és a szakmai anyagok elkészítésének módját. A következő találkozóra előreláthatólag ezév november végén kerül sor Bécsben – mondta végezetül Lőrincz Mária.

Az eseménysorozat megszervezésében részt vett az Ipolyvarbó és Őrhalom önkormányzata, az ipolyvarbói Csemadok szervezete, az Ipoly-hidak Újjépítéséért Polgári Társulás.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
Fotó: RRA
Hídi vásár műsor résztvevőiHídverő emlékhely Ipolyvarbón
{iarelatednews articleid=”42418,47401,46057″}