56232

A somrojai Nagyboldogasszony templomban tart szeptember 20-án 18 órai kezdettel orgonahangversenyt Finta Gergely orgonaművész.
A budapesti Deák téri evangélikus templom orgonistája a felvidéki hangversenyen Bach, Schubert és Liszt darabokat ad elő.

Finta Gergely orgonatanulmányait Trajtler Gábor, majd Baróti István irányításával kezdte. 1993-ban szerzett kitüntetéses orgonaművész-tanári oklevelet a Liszt Zeneakadémián.Németországban Uwe Karsten Groß vezetésével ösztöndíjas tanulmányokat folytatott a Herfordi Evangélikus Egyházzenei Főiskolán.

Számos mesterkurzuson vett részt itthon és külföldön. A Zeneakadémia egyházzenei mesterképzésének keretében David Titterington (Royal Academy of Music – London) orgona-osztályában végzett posztgraduális tanulmányokat. 2003-ban egyházzenéből művészeti doktori (DLA) fokozatot szerzett summa cum laude minősítéssel.

Rendszeresen koncertezik Magyarországon és külföldön. Több rádió- és televízió-felvétel, valamint hat CD felvétel készült közreműködésével.2001-ben tervei szerint épült fel a békásmegyeri evangélikus templom orgonája. 1994 óta tanít a Weiner Leó Zeneiskolában és az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, melynek egyházzenei tanszékét 2001 óta vezeti.

Több mint húsz évig volt a Budapest zuglói evangélikus gyülekezet kántora. 2009 októberétől a Deák téri evangélikus templom orgonistája, a Deák téri Orgonazenés Áhítat sorozat művészeti vezetője.

A hangverseny támogatója a MMA – Magyar Művészeti Akadémia. A hangversenyről az Eseménynaptárunkban is olvashat ITT>>>.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48644,46260,42777″}