56431

Írásos említésének 940. évfordulóját ünnepelte a Garam menti apró falucska, Zsemlér. A falu 11 km-re fekszik Lévától, mégis mintha csak egy másik világ lenne. Tipikus példája annak, hogy egy mikro közösség hogyan tud ellenállni a globalizált világ értékpusztításának. A 167 lakosának nagy-nagy többsége magyar, utcái szép rendezettek, külleme kimondottan barátságos. Köszönhető ez a falucska lelkiismeretes vezetőségének, s nem utolsó sorban lakosainak, akik szívükön viselik otthonuk sorsát. „Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is! Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit…” – idézte előadásában Müller Péter Wass Albert szavait az ünnepségen.

Zsemlér aprócska volta ellenére adott már a világnak írót, felsőházi országgyűlési képviselőt (Juhász Ernő), papot, de ide köti gyökerei a népszerű színésznőt, Gubík Ágit, és a Kárpát-medencei szinten elismert ifipolitikust, Gubík Lászlót is.

Ebből a jeles évforduló alkalmából Polgármesteri Díjjal tüntették ki id. Gubík Lászlót, ki élete során kitartó hűséggel vezette a falu krónikáját, illetve kezdeményezte a hősi emlékmű felállítását. Majd egy díszpolgári avatásra is sor került, méghozzá Gubík Ágit személyében, aki így immár Zselíz mellett Zsemlér kiemelt személyisége is A kitüntetettet a kultúra terén egész élete során áldozatosan működő Újváry László laudálta. Mindkét kitüntetett megható szavakkal köszönte meg ezt a megtiszteltetést, kiemelve, milyen fontos helyen szerepel életükben Zsemlér községe.

A ceremónián helytörténei előadást tartott a Reviczky Társulás történeti szakosztályának vezetője, Müller Péter, aki összefoglalta a mintegy 940 esztendő legjelesebb eseményeit, majd ünnepi díszműsort mutatott be Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid hármasa. Ezt követően került sor az ünnepi szentmisére, melyet három lelkiatya együttesen celebrált Nagy János, Sárai Attila és a jelenlegi plébános, Vaňo Igor személyében.

Záróakkordként élménydús előadást tartott Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség alapító alelnöke a falu hősi áldozatainak az emlékműve előtt. A nagy tudású szakember kiemelte: „Zsemlért sem kímélte meg a történelem, faragta, ostorozta rendületlenül, mégis mindennek ellenére máig él, sőt virágzik. Ez is jól példázza, hogy életképes a Felvidék, csak cselekvésre van szükség.” A megindító szavak után a kellemes őszi időben énekhangjával megörvendeztette az egybegyűlteket Gubík Magdi is, akit a Romíx kiváló zenészei kísértek. Végül az összegyűlt ünneplő közönség megkoszorúzta a méltóképpen rendben tartott emlékművet.

Kakas Pál fotógalériája az eseményről ITT>> tekinthető meg. 

Csonka Ákos, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”27219,7901,7891,56199″}