57138 1

Ha a schengeni övezet összes tagállama betartaná az érvényes európai szerződéseket, akkor egyetlen illegális bevándorló sem juthatna el Csehországba – mondta Milan Chovanec cseh belügyminiszter. Ezt abban az interjúban fejtette ki, amelyet az Aktuálne.cz hírportál közölt péntek délelőtt. A politikus Magyarországot is a szerződést be nem tartó államok közé sorolta.

Szóvivője később megmagyarázta a kijelentést.

    “Ha minden európai állam betartaná az európai jogrendszert, akkor egyetlen illegális migráns sem lehetne a Cseh Köztársaságban. Azért, mert ezeket az embereket a schengeni övezetbe való belépés után az első biztonságos országban őrizetbe vennék, nyilvántartásba vennék őket, valamiféle dokumentummal látnák el, és ujjlenyomataik benne lennének az összeurópai nyilvántartásban. Ha tehát az emberek e nélkül érkeznek hozzánk, az azért van, mert néhány ország – Görögország, Olaszország, Szlovénia, Magyarország, Ausztria – nem teljesíti kötelességeit” – jelentette ki Milan Chovanec.

    “Hivatkozás a szabályok be nem tartására arra az időszakra vonatkozott, amikor Magyarországon keresztül is nagyszámú személy haladt keresztül és ilyen esetek előfordultak” – magyarázta a miniszter kijelentésének Magyarországra vonatkozó részét a tárca sajtóosztálya az MTI prágai tudósítójának érdeklődésére.

    “Jelenleg természetesen nagyon pozitívan értékeljük, hogy Magyarország igyekszik betartani a szabályokat, és szintén látjuk a magas szintű együttműködést a visegrádi négyek, illetve az Európai Unió keretin belül” – szögezte le válaszában Petra Kučerová, a cseh belügyminisztérium szóvivője.

    Rámutatott: Csehország továbbra is támogatást nyújt Magyarországnak a migrációs válság megoldásában. A magyar fél kérésére 50 rendőrt küldött Magyarországra, akik közösen fognak járőrözni magyar kollégáikkal.

    Chovanec az interjúban elmondta: a migrációs hullám, amely destabilizálja a környező államokat, Csehországot eddig kevésbé érinti; az ország biztonsági helyzete stabil.

    Az illegális migránsok beáramlása Csehországba az utóbbi hetekben lényegében leállt, ami egyrészt annak is köszönhető, hogy “a magyarok kerítést építettek”, másrészt “nem kizárt, hogy a mi kemény fellépésünk következtében is” – jegyezte meg a miniszter.

    Milan Chovanec úgy véli, hogy a migrációs válság megoldása érdekében Európának végleg el kellene hagynia a zsákutcát jelentő menekültkvótákat, és meg kellene erősíteni a külső schengeni határok védelmét. A cseh minisztert aggasztja, hogy a migrációs ügyben Európa nagyon megosztott. Hozzátette: azok – osztrákok és németek – , akik korábban Orbán Viktort bírálták a kerítésépítés miatt, most maguk is kerítést akarnak építeni.

Kokes János, Prága, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”57127,56991″}