56798x

FRISSÍTVE Robert Fico kormányfő vezeti a brüsszeli EU-csúcson résztvevő szlovák delegációt, amelyre október 15-én és 16-án kerül sor, s amely elsődlegesen a migráció kérdésével foglalkozik majd.

A tanácskozás a szeptemberi rendkívüli csúcstalálkozóra kapcsolódik, amelyen a tagországok vezetői elfogadták azt az intézkedéscsomagot, amelyet az Európai Bizottság mutatott be a jelenlegi migrációs válság következményeinek enyhítése céljából, illetve a válság kialakulásának és következményeinek hatékony megoldása érdekében.

A csúcstalálkozón az Európai Tanács értékelte az elfogadott intézkedések eddigi megvalósítását is. A tanácskozás programján szerepel ezenkívül a Málta fővárosában, Vallettában megvalósítandó novemberi EÚ – Afrika csúcs előkészítése is, amelynek fő témája az Európa és Afrika közti együttműködés lenne a migrációs válság megoldása kapcsán.

Orbán és SchulzOrbán: Magyarország felkészült a schengeni előírások betartására

Magyarország teljesen felkészült arra, hogy a schengeni megállapodásnak megfelelően csak ellenőrzötten, szigorú előírások szerint lehessen belépni az országba a magyar-horvát határszakaszon – mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak, az Európai Tanács csütörtöki brüsszeli ülésére érkezve.

Az uniós állam- és kormányfőkcsúcstalálkozója előtt a kormányfő kiemelte: ezt az állapotot Magyarország, ha kell, egy órán belül meg tudja valósítani. Viszont ez csak “a második legjobb megoldás”, a legelőnyösebb a görög határ lezárása lenne, ezt szeretnénk most elérni – hangsúlyozta.

Orbán Viktor kifejtette: péntek reggel lehet véglegeset mondani a magyar-horvát határszakasz esetleges lezárásáról, egyelőre meg kell várni a V4-es országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) és az Európai Tanács egyeztetését.

Mindenesetre Magyarország felkészült, “a zöldhatár védelméhez szükséges műszaki létesítmények elkészültek, a szükséges magyar élőerő jelen van”, és a visegrádi partnerekkel nemzetközi összefogást is sikerült felépíteni – közölte. Hozzátette: ez “szívbéli barátságon nyugvó közép-európai együttműködés”, amelynek keretében a V4-es partnerek több terhet átvesznek a határvédelemben.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az Európai Tanács legutóbbi ülésén hatpontos javaslatot mutatott be, amelyből lényegében öt pont megvalósult, de a hatodik, hogy “le kell menni délre és meg kell védeni” a görög-török határt, elmaradt. Most remélhetőleg olyan irányt vesz a megbeszélés, hogy megegyeznek e határszakasz lezárásáról – mondta. Közölte: Magyarország hajlandó ebben részt venni, mert bár képes arra, hogy schengeni szabályok alá vonja a horvát határszakaszt, ahogyan azt korábban a szerb szakasszal is megtette, de ez csak a második legjobb megoldás.

Arra lenne szükség, hogy Görögország magától ellássa a szerződéses kötelezettségeit, amit eddig nem tett meg, és “ezért kerültünk mi is bajba” – magyarázta. Hozzátette: ha ezt Görögország “nem tudja ellátni, akkor lássuk el helyette mi”.

Az Európai Tanács szeptember 23-i ülésén Orbán Viktor azt javasolta, hogy Görögország engedje át külső határvédelmét azoknak az európai országoknak, amelyek készek ebben részt venni. Kezdeményezte a menekültek és a gazdasági bevándorlók szétválasztását még a schengeni övezet határán kívül, valamint a biztonságosnak tekintett országok listájának európai szintű meghatározását.

Azt is ajánlotta, hogy minden tagállam növelje meg egy százalékkal uniós befizetését, és csökkentsenek minden kiadást egy százalékkal. Indítványozta továbbá kiemelt partnerség kialakítását azokkal az államokkal, amelyek nélkül nem lehet kezelni a helyzetet. Végül világkvóták létrehozására tett javaslatot, vagyis hogy az egész világot vonják be a válság kezelésébe.

Cameron és OrbánCameron novemberben ismerteti igényeit hazája EU-tagságának újratárgyalásáról

David Cameron brit miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy november elején részletesen ismerteti azt a négy témakört, amelyekben újra szeretné tárgyalni hazájának európai uniós kötelezettségeit.



Merkel és Hollande a külső uniós határok védelmének javítását sürgeti

Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia köztársasági elnök az európai uniós külső határok védelmének biztosítását sürgette az EU-tagországok brüsszeli csúcstalálkozóját megelőző nyilatkozatában, a nemzetközi migránsválságról beszélve.

dé, mti, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51780,44428,50693″}