56946

Összességében javultak az átláthatósági mutatók a szlovákiai megyék esetében, azonban bőven van még hova fejlődni. Röviden így lehet összefoglalni a Transparency International Slovensko (TIS) által végzett kutatást, melynek eredményeit a minap hozta nyilvánosságra a szervezet.

A TIS folyamatosan monitorozza a magasabb szintű közigazgatási egységek átláthatóságát, minden második évben pedig részletes elemzést készít róla – az idén immáron harmadik alkalommal. A felmérés 11 területen 110 mutatóval dolgozik a megyei közélet és adminisztráció különféle területeiről. Nyolc különböző forrástípust használtak a megyék weboldalaitól kezdve a hivataloknak megküldött kérdőívekig.

Az idei felmérés a két évvel korábbihoz hasonló eredményt hozott, általános javuló tendenciát mutatva. Ahogy 2013-ban, úgy idén is a Marián Kotleba által vezetett Besztercebánya megye végzett az élen, mint a leginkább átlátható közigazgatási egység. A sor végén Trencsén áll, alig valamivel Nyitra megye mögött.

Noha Besztercebánya megőrizte első helyét, a TIS felhívta figyelmet a problémákra, mindenekelőtt a helyi médiával kapcsolatos visszaélésekre. Megemlítik, hogy a tartalmak jelentős része nem mással, mint Marián Kotleba megyefőnökkel foglalkozik. Szintén problémás az elektronikus árverések mellőzése, mint ahogy az is, hogy egészen a közelmúltig nem hozták nyilvánosságra a 2014-es vagyonnyilatkozatokat a megye honlapján. A megyék további sorrendje: Eperjes, Zsolna, Pozsony, Kassa, Nagyszombat, Nyitra és legvégül Trencsén. A javulás a korábbi méréshez képest egyébként mintegy 2,5 százalékos, az első, még 2011-ben készült felméréshez viszonyítva pedig 5 százalék.

szd, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54104,56197″}