56743

Immár hivatalosan is bejegyezte a Szlovák Belügyminisztérium a DAC legnagyobb szurkolói csoportját, a Yellow Blue Supporterst, azaz az YBS-t.

A szurkolói csoport polgári társulásként működik a továbbiakban. Már egy évvel ezelőtt is szerették volna a szurkolók bejegyeztetni a fanklubot, de akkor a belügyminisztérium nem adott engedélyt formai hibákra hivatkozva.

Most azonban már hivatalosan is bejegyezésre került YBS néven a polgári társulás. Ez a DAC történelmében is egyedinek számít, hiszen szervezett formában, első alkalommal hoztak létre fanklubot. Az YBS a továbbiakban is önkéntes alapon működik majd, de már lehetőségük van a szurkolóknak taggá válni, illetve szimpatizánssá. Első és legfontosabb célja a DAC labdarúgócsapatának buzdítása minden körülmények között otthon és idegenben is. Ezt természetesen eddig is megtették a fanklub tagjai. A polgári társulásnak öttagú elnöksége van, akik az alapítók. Az YBS célja, hogy sportrendezvényeket is szervezzen a jövőben, illetve a szurkolást és a mérkőzéseken használatos koreográfiát még színvonalasabbá tegye.

Az YBS életében ez egy új fejezet. Hamarosan tájékoztatják majd a szurkolókat, az érdeklődőket arról, hogy milyen feltételek mellett válhatnak a szervezet tagjává.

KA,Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56737,56565,56256″}