56787

Széles körű összefogással kívánja orvosolni a szlovák agrárium és a vidék problémáit a Szlovák Nemzeti Párt. Ebből az összefogásból nem maradhatnak ki az itt élő magyarok sem – mondta Vladimír Chovan, a párt egyik alelnöke.

Chovan – aki az első Fico-kormányban, 2009. szeptembere és 2010. júliusa között a mezőgazdasági miniszteri posztot töltötte be – a tablet.tv online televízió közéleti beszélgetős műsorában úgy fogalmazott: “Ha meg akarjuk oldani a vidék és a mezőgazdasági termelés problémáit, akkor ez nem fog menni Dél-Szlovákia, illetve a magyar nemzetiségű polgártársaink nélkül”. A politikus szerint pártja országos keretek között szeretne megoldást kínálni a problémákra, így mindenkivel együtt szeretnének működni. A magyarokkal is.

Chovan elmondása szerint csak az úgynevezett “marketing-pártokkal” vannak problémáik, vagyis az olyan pártokkal, melyeknek a valóságban mindössze néhány tagjuk van. “Ezeknél nem tudjuk, kivel is kellene tárgyalnunk” – mondta a nemzetiek alelnöke. Parlamentbe jutása esetén a SNS a földet terhelő adók megszüntetésével és más intézkedésekkel szeretne javítani a szlovák mezőgazdaság helyzetén.

Vladimír Chovan az első Fico-kormányban még az azóta felszívódott HZDS jelöltjeként lett agrárminiszter. A kormányváltás után visszavonult az országos politikától és önkormányzati szervezeteknél dolgozott. A Slota utáni (Andrej Danko által vezetett) SNS kereste meg őt azzal, hogy álljon a párton belül az agrárterületet érintő témák élére. A Szlovák Nemzeti Párt a mezőgazdaságot a négy legfontosabb prioritás között tartja számon.

szd, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48829,44676,44522″}