57400

A népzenei, néptáncos tehetségkutató a Duna Televízióban újabb 12 produkció mutatkozott be november 13-án.

Vaszi Levente, a 2014-es közönségdíjas népművész kosteleki tanítványa, Vrencsán Anita is szerepelt a műsorban. Nagy értéknek nevezte a Fölszállott a páva című tehetségkutatót Vaszi Levente népművész, hozzátéve, a műsor lehetőséget teremtett a kosteleki kultúra országos megismertetésére.
Tanítványa, Vrencsa Anita gyimesi lassú magyaros énekeket adott elő péntek este a tehetségkutatóban.
Vaszi Levente elmondta, hogy településükön olyannyira élő a népzenei hagyomány, hogy nem felvételekről, hanem “két házzal arrébb, elő forrásból, az öregektől” lehet tanulni.
Vrencsán Anita a műsorban arról beszélt, hogy bár román iskolába jár, vannak magyar nyelvű órái, és a tanítás után az általuk csűrnek nevezett magyar házban tanulnak énekeket, kézművességet.

Négy produkció automatikusan továbbjutott a decemberi középdöntőkbe: az énekes szólisták közül Vrencsán Anita, hangszeres szólisták és zenekar kategóriában Horváth Zalán Leventét, a táncosok közül Karácsonyi Anna és Szombat Sára párosa, a táncegyüttesek kategóriájában pedig Kesice Táncegyüttes került be a középdöntőkbe. A zsűri két szabadkártyáját Gál Tibor és Baka Levente kapta, így velük is találkozhatnak decemberben!

A hangszeres szólisták közül elsőnek Horváth Zalán Levente állt a zsűri elé. A Zselickisfaludról érkezett ifjú zenész még karonülőként találkozott a dudával, amitől elsőre kissé megijedt, de ugyanakkor szívébe is zárta ezt a különleges hangszert. Az elődöntőbe berzencei muzsikával készült, édesapja mellett Agócs Gergely segítette a felkészülésben.
Szécsényi Zsófia Pásztóról érkezett a Fölszállott a páva elődöntőjére, s Garam-Ipoly menti csárdás dallamokkal állt a zsűri és a közönség elé. A felkészülés során tanára, Sturmann Józsefné mellett Hrúz Dénestől is segítséget kapott.

A gyerekek számára meghirdetett tehetségkutató négy – énekes, hangszeres, szóló- és páros tánc, valamint táncegyüttes – kategóriájában összesen 48, adásonként 12-12 produkció mutatkozik be a Duna Televízióban péntek esténként.

médiaklikk.hu nyomán Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”56797,56418,55933,54247,52003″}