57309

A Via Nova Komáromi járása „felfrissítve” szeretné „közhírré tétetni”, hogy megkezdte első szárnypróbálgatásait. Rajzversenyt és kiállítást hirdetett meg a lentebb olvasható feltételek mellett, melynek megnyitója november 7-én volt a Gútai Szabadidőközpontban.

Megközelítőleg 60 pályaművel neveztek a versenyre, melynek népszerűségét mi sem bizonyíthatná jobban, mint az, hogy a versenyzők hozzátartozói kategórián kívül is küldtek be képeket (óvodások korosztálya), melyeket különdíjjal jutalmaztak Samu István támogatása jóvoltából. Samu egyébként maga is jelen volt a rendezvényen, és buzdító szavaival is támogatta törekvésüket a fiatal tehetségek felkutatásában. Az esemény fényét emelte Fűri Iringó költő és szavalóművész csodás verseivel, melyek mindenkiben felébresztették újra – ha csak egy pillanatra is – a gyermeket. Felidézhették a gondtalan gyermeki éveket, elkalandozhattak a mesevilág bűbájos berkeiben.

A pályaműveket két kiváló fiatal tehetség, sikeres művész, Gáspár Katalin, Bc. Potháczky Angéla bírálták el. Az ő pártatlanságuk és szakmai hozzáértésüknek köszönhetően tudtak megfelelni a kihívásnak, hisz a Via Nova kis csapata egyöntetűen mindenkinek megadta volna az első helyet. Mint tudjuk, ez nem a reklám helye, ha valakit, valamit kell reklámozni, azok a versenyzők, illetve a kiállítás, mely megtekinthető lesz Gútán, de mindenképp hála illeti a támogatóinkat. Az ő pártfogásuk nélkül nem jöhetett volna létre ez a pár órányi kalandozás a művészet világában.

Köszönet minden kedves résztvevőnek a pályamunkákért (Corvin Mátyás Alapiskola – Gúta, Rákóczi Ferenc Alapiskola Gúta, Mariánum Egyházi Iskola – Komárom, Munka Utcai Alapiskola – Komárom, Komensky Szlovák Tanítási Nyelvű Alapiskola- Komárom, Ady Endre Alapiskola – Párkány).

A verseny a következő értékeléssel zárult:

Legkedvesebb helyem Felvidéken:

I. kategória (7-12 éves korosztály):
1. hely: Sebestyén Sára – Mariánum Egyházi Iskola, Komárom
2. hely: Zsénázi Levente – Mariánum Egyházi Iskola, Komárom
3. hely: Cseh Sándor – Mariánum Egyházi Iskola, Komárom

II. kategória (13-17 éves korosztály)
1. Kardos Filip – Ady Endre Alapiskola, Párkány

Legkedvesebb irodalmi vonatkozásom:

I. kategória (7-12 éves korosztály):
1. hely: Kulich Eszter – Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta
2. hely: Domin Anasztázia – Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta
3. hely: Kiss Réka – Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta
4. hely: Dobrovocká Csilla- – Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta

II. kategória (13-17 éves korosztály)
1. hely: Fehér Fruzsina Anna – Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta
2. hely: Terbák Enikő Krisztina – Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta
3. hely: Németh Dóra – Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta
4. hely: Cserepes Attila – Munka Utcai Alapiskola, Komárom

Különdíjazottak:
Tóth Vivien, Szapu Sándor, Parádi Erika

Horecsnyik Melinda, Felvidék.ma