57629

A Komáromi Református Egyházmegyében idén 13. alkalommal rendezték meg az Egyházmegyei Bibliaismereti Versenyt, melynek ezúttal is a Martosi Református Egyházközség adott otthont.

November 21-én, reggel, izgalommal és várakozással teli szívvel gyülekeztek egyházmegyénk hittanos gyermekei a martosi református templomban, hogy újra találkozhassanak rég nem látott barátokkal, ismerősökkel, és hosszú, tanulással eltöltött hetek után, végre számot adhassanak tudásukról, megmérettessék magukat. Közel 180 gyermek érkezett az egyházmegye gyülekezeteiből.

Idén a bibliai könyvek közül, az Ószövetségből, Eszter könyvét választották a szervezők. A gyerekek többsége már nyáron, a Vakációs Bibliahetek alkalmával, megismerkedhetett a történettel, most pedig alkalmuk nyílt még mélyebben elmerülni benne, még alaposabban tanulmányozni ezt a bibliai könyvet, mely rámutat Isten csodálatos, felfoghatatlan szeretetére, gondviselésére.
Az érdekes, elgondolkodtató, játékos kérdéseket Gyurkovics Árpád tanár úr dolgozta ki, az egyes kategóriákban versenyző gyermekek életkorát figyelembe véve.

Az alkalom dr. Szénási Szilárd esperes úr szívhez szóló köszöntésével vette kezdetét. Majd a „Szívem csendben az Úrra figyel…” kezdetű ének segítségével elcsendesedtünk, és ráhangolódtunk az áhítatra. Meghallgattuk Veszelovszki Angelika, komáromi segédlelkész szolgálatát, aki Isten bátorító üzenetét hirdette Jeremiás könyvének 32. fejezetéből, a 40. versből: „Örök szövetséget kötök velük: nem fordulok el tőlük, mindig jót teszek velük, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, és többé ne hagyjanak el.”

Mielőtt az esperes úr ismertette volna a versennyel kapcsolatos tudnivalókat, Henzel György, búcsi tanár, katechéta vezetésével dicsőítő énekeket énekeltünk.
A versenyen 3 kategóriában (1–2. osztály, 3–5. osztály, 6–9. osztály), 45 csoportban indultak a gyerekek. A legkisebbek mellé segítőket osztottak be a szervezők, akik a kérdések felolvasásával, ill. a gyerekek által adott válaszok leírásával hozzájárultak a verseny gördülékeny menetéhez.

Amíg a versenyzők töltögették a tesztlapokat, addig a jelenlévő lelkészek, akik elkísérték gyülekezetük hittanos gyermekeit, a gyülekezeti teremben jó hangulatban javították a beérkező lapokat.

A megmérettetés után jól esett a finom ebéd a versenyzőknek és a javítóknak egyaránt, melyet a martosi gyülekezet ügyes asszony és férfi testvérei készítettek számunkra.
A gyerekeket a nagy létszám miatt 2 csoportra osztották, míg az egyik csoport ebédelt, addig a másik csoport tagjai Eszter történetét tekinthették meg rajzfilm formájában, a templomban.

Ebéd után elérkezett a várva várt eredményhirdetés. Az esperes úr jelezte, hogy ezen a versenyen nem csak győztesek lesznek, hanem nyertesek is. És valóban, mindenki, aki készült, aki szorgalmasan, nyitott szívvel, halló fülekkel tanulmányozta a Szentírást, az csak nyertes lehet!

A győztes helyezések a következőképpen alakultak:
Az első kategóriában a legkisebbek mérték össze tudásukat. Harmadik helyen a kamocsaiak végeztek, Bátorkeszi csapata lett a második, az előkelő első helyet pedig Vágfarkasd csapata szerezte meg.

A második kategóriában a 3–5. osztályos tanulók mérettettek meg, ahol a szentpéteriek a harmadik helyen végeztek, az 1. illetve a 2. helyen pedig a vágfarkasdi gyülekezet 2 csapata osztozott.

A legnagyobbak kategóriájában Komárom csapata lett a harmadik, a vágfarkasdi csapat a 2. helyen végzett, az 1. helyet pedig a párkányi gyülekezet csapata szerezte meg.
A nyertesek mellett természetesen minden résztvevőt megajándékoztak a szervezők egy finom édességcsomaggal, egy 2016-os naptárral és egy gyönyörű emléklappal, melyet Molnár László nagytiszteletű úr, a Búcsi Református Egyházközség lelkipásztora, készített a gyermekek nagy örömére.

A sok munka, tanulás meghozta gyümölcsét, sok szeretettel gratulálunk a csapatoknak, és felkészítőiknek!
A megszerzett ismereteket, tudást, a mi Urunk Istenünk fordítsa a gyermekek javára, lelkük épülésére, hitük erősödésére!

Sasák Ilona, Reformata.sk/Felvidék.ma
A templombanFeladatlapVerseny közbenA martosi templomban