57441

A Sanat projekt keretében Százdon immár egy éve működik az idősek napközije. Ifjabb Borka Katalin projekt-menedzserrel beszélgetünk a napköziről és az eddigi tapasztalatokról.

Mi az a Sanat projekt? Bemutatná az olvasóinknak pár mondatban?
2014. január 1. sikerült elindítanunk a programot a Központi Evangélikus Diakónia és Százd község Önkormányzatának a segítségével és természetesen a helyi Evangélikus gyülekezet támogatásával.

A helyi gyülekezet rendelkezésére állt a valamikori Evangélikus parókia, amely az utóbbi időben kihasználatlanul állt, ezért is volt viszonylag könnyű az indulás mivel már volt egy épületünk, amely megfelelt a hivatalos előírásoknak. Fő célunk az idősek nappali otthona (denný stacionár) beindítása volt, de igyekeztünk kihasználni a lehetőségeket így tovább bővítettük a szolgáltatásainkat is, idén már a házi gondozást is igénybe vehetik Százd község idős, beteg vagy rászorult lakosai.

Az idősek nappali otthona egy olyan fajta intézmény, amely saját otthonukban élők részére biztosít olyan környezetet, ahol az idősek jól érezhetik magukat, társas kapcsolataikat bővíthetik, építhetik, bekapcsolódhatnak tevékenységekbe, programokba, s mindezt úgy, hogy az a napi életritmusuknak megfelelő legyen.

És milyenek az eddigi tapasztalatok?
Egyelőre még igen rövid az intézményünk története, de az eddigi tapasztalataink igen pozitívak és biztatóak. Mint mondani szokás minden kezdet nehéz, eleinte még nekünk is és a falu lakosainak is szokatlan volt az effajta kezdeményezés, és időre volt szükségünk, amíg megszoktak minket. A visszaigazolások azonban azt mutatják, hogy egyre nagyobb szükség van az ilyen típusú intézményekre és szociális szolgáltatásokra. Sajnos, Százd község lakossága is egyre jobban öregszik, és az idős emberek gyakran magányosan élnek, csak hétvégéken jön haza a család. Ezért is fontos, hogy az idősek saját környezetükben maradhassanak.

Hányan veszik igénybe a szolgáltatást?
Jelenleg összesen 16 nyugdíjasunk van, akik több, kevesebb rendszerességgel látogatják a napközi otthont.

Hány embert foglalkoztat az intézmény?
Intézményünkben jelenleg 1 szociális munkást, 2 gondozónőt és egy takarítónőt alkalmazunk.

Milyen szolgáltatásokkal várják itt az idős embereket?
Az idősek nappali ellátását igénybe vevők számára lehetőséget biztosítunk, igény szerint a napi egyszeri étkeztetésre, amit az óvoda konyhájáról biztosítunk, továbbá pihenésre, közösségi együttlétre, személyi tisztálkodásra és a személyes ruházat tisztítására.

Tervezik, hogy tovább bővítik a szolgáltatásaikat?
Amennyiben igény lesz rá, igen, szeretnénk tovább bővíteni az intézmény kapacitását és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat is egyaránt.

A környéken még máshol is működik hasonló projekt?
Eddig az ilyen fajta napközik nem voltak túl gyakoriak a környéken, de úgy néz ki, hogy 2016 januárjától két új, hasonló projekt is indulni fog a környéken, mégpedig Ipolyszakálloson és Felső Szemeréden.

Köszönöm a beszélgetést, és további sikeres munkát!

Sztakó Zsolt, Felvidék.ma