57735

Nemcsak a komáromiakat, hanem a környező településeken élőket is várja a Komáromi Önkéntesek Csoportja a Mi karácsonyunk elnevezésű ünnepváró rendezvénysorozatára, amely advent első vasárnapján, a Klapka téren elhelyezett hatalmas adventi koszorú feldíszítésével veszi kezdetét.

„Töretlen lelkesedéssel, de a tanulságokat levonva, ismét megpróbáljuk emlékezetessé tenni szeretett Komáromunk adventjét” – tette közzé a hírt a Komáromi Önkéntesek Csoportja a Mi karácsonyunk Facebook-oldalán. A bejegyzés óta eltelt egy hét, s az elképzelések konkrét formát öltöttek, így a rendezvénysorozat gazdag programkínálatát a szervezők sajtótájékoztatón mutathatták be november 26-án.

Az elmúlt évben nagy sikerrel zajló ünnepváró rendezvény nem sok mindenben különbözik majd a tavalyitól – egyvalamiben azonban biztos: ezúttal Komárom városa mellett több civil szervezet – köztük főszervezőként a Komáromi Önkéntesek Csoportja – vesz részt a szervezésben.

„Egymást erősítve dolgozunk azon, hogy az előttünk álló hetek ne csak a rohanásról szóljanak, hanem ünnepi hangulatot és kellemes kikapcsolódást is nyújtsanak. Kellenek az ilyen programok, hogy városunkba visszatérjen a pezsgés, a jó hangulat” – mondta el a sajtótájékoztatón Stubendek László, Komárom polgármester megjegyezve, a városi hivatalnak egyfajta koordinációs szerepe lesz a civilek által indított kezdeményezés lebonyolításában.

Keszegh Béla alpolgármester hozzátette: szeretnék a város külterületeit is bevonni az ünnepi hangulatba, a belvárosban pedig a megszokottnál is több karácsonyi díszt és új – energiatakarékos – fényelemeket helyeznek majd el.

Gyertyagyújtás, Mikulás-napi meglepetések, Luca-napi forgatag
Kiss Réka, a Komáromi Önkéntesek Csoportja mögött álló Villa Camarum polgári társulás ügyvivője hangsúlyozta, mivel idén rengeteg civil szervezet készül adventi programokkal, arra törekedtek, hogy ezek egymást kiegészítve és ne párhuzamosan fussanak.

A rendezvénysorozat fő programja december 20-án, advent utolsó vasárnapján lesz: a Klapka téren dobogót állítanak, melyen helyi előadóművészek adnak koncertet, a Tiszti pavilon épületében pedig kézműves-foglalkozásokat tartanak, valamint mese és színházi sarkot rendeznek be. Lesz idén is „mobilkemencés” mézeskalacssütés – a szervezők a város két pékségében várják az ehhez szükséges alapanyagokat.

De nemcsak december 20-án telik meg élettel a belváros, november 29-én (advent első vasárnapján) közösen díszítik fel a Klapka téren elhelyezett hatalmas adventi koszorút, december 6-án (advent második vasárnapján) Mikulás-napi programokkal, december 13-án (advent harmadik vasárnapján) pedig Luca-napi forgataggal készülnek a szervezők. Minden vasárnap délután négy órakor meggyújtják az adventi koszorú egy-egy gyertyáját – az első gyertyagyújtás annyiban lesz különleges, hogy az adventi koszorú feldíszítése után papi áldást mondanak a városban működő történelmi egyházak vezetői.

Karácsonyi vásár a belvárosban
A Mikulás-napi műsort egyelőre sok meglepetés övezi, a szervezők annyit azonban elárultak, a programok jelentős eleme lesz a kincskeresés és a kisvonatozás. Sok meglepetés várja az érdeklődőket Luca napján is: a tiniknek a Felvidék Rádió muzsikál a Klapka téren, a legkisebbeknek pedig gyermekfoglalkozásokat tartanak az Európa-udvarban.

A belvárosban karácsonyi vásár is nyílik: december 4-től advent utolsó vasárnapjáig nyolc bódéban árulják majd az árusok portékáikat. „Lesz forralt bor, tea, mézeskalács, lángos, lepény, bejgli és sok minden más is. Az árusok folyamatosan váltják majd egymást, így a kínálat is folyamatosan változik” – mondta el Bajkai János, a városi hivatal kulturális főosztályának vezetője.

Érdemes lesz követni tehát a Mi karácsonyunk Facebook-oldalát, amelyre a szervezők folyamatosan töltik fel a programokat.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”57537″}