57208

A megnövekedett igények miatt további kettővel – irányonként egy-egy busszal – bővíti járatai számát a Nyitra-Pozsony vonalon a RegioJet. A cseh közlekedési vállalat ezzel már 40 járatot működtet a két város között.

A reggeli csúcsforgalomban Nyitráról Pozsonyba negyedóránként indulnak a sárga színű autóbuszok, ellenkező irányban pedig félóránként. A jelenlegi igényeket azonban még ez a járatsűrűség sem volt képes megfelelően kielégíteni, ezért döntött a vállalat további járatok hozzáadásáról – tájékoztatta a tasr hírügynökséget Radim Jančura, a RegioJet tulajdonosa.

A reggeli csúcs idején a Pozsony-Nyitra vonalon egy hat órakor, visszafele pedig egy 16.30-kor induló buszjáratot adtak hozzá a menetrendhez, ezáltal összesen már 40 busz szállítja az utasokat Nyitráról a fővárosba és vissza. A vállalat nem zárja ki, hogy további bővítésekre is sor kerül, mivel az érdeklődés hónapról-hónapra növekedik. Az említett vonal kilenc hónapos működése során több mint 350 ezer utast szállított a társaság.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”56340,55348,54094,51453″}