57379

A Bódva-völgyében fekvő kisváros, Szepsi református gyülekezete, Gábor Lajos lelkipásztor nyugdíjba vonulása után úgy döntött, hogy meghívás útján kívánja betölteni a megüresedett lelkészi állást. .

A meghívással Molnár Árpádot keresték meg, aki azt elfogadta, megválasztására június 7-én megtartott választói közgyűlésen került sor. Molnár Árpád a lelkészi állást július 1-jétől tölti be a Szepsi Református Egyházközségben, ünnepélyes beiktatására november 8-án került sor.

Az ünnepi alkalomból zsúfolásig megtelt református templomban Hranyó Mihály, tornagörgői lelkipásztor, az Abaúj-Tornai Egyházmegye egyházmegyei tanácstagja köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a 2Kor 5,11-21 alapján szólt az ünnepi gyülekezethez.

Igehirdetésében hangsúlyozta: Isten az Ő Fiában, Jézus Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, s nekünk, embereknek a békéltetés szolgálatát adta. Isten üzenetének hangsúlyozása mellett sajnálatát is kifejezte, mivel a Szepsibe érkező lelkipásztornak a megválasztásával egy nagyszerű munkatársat veszített el, hiszen Molnár Árpád öt éven keresztül zsinati tanácsosként és püspöki titkárként közvetlenül mellette működött, segítve az ő szolgálatát.

Orémus Zoltán, az Abaúj-Tornai Egyházmegye esperese, az új lelkipásztor életútjának, eddigi szolgálati területeinek, és Szepsibe választás folyamatának ismertetése mellett a 1Tim 4,12-16 igeversek alapján buzdította a lelkipásztort, s adta át szimbolikusan a lelkészi hivatal pecsétjét és a templom kulcsát – beiktatva az új lelkészt hivatalába.

Az immár beiktatott lelkipásztor a szószékről szólt az ünneplő gyülekezethez az Ef 4,15 igeverset alapul véve, s Fazekas Lászlómintegy a gyülekezet és közös szolgálatuk vezérlő igéjéül választva: „…az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus”. Igehirdetésében kiemelte, ez nem csak az ő ünnepe, hanem az egész gyülekezeté, a szepsi reformátusoké. Utalva egy ifjúsági alkalmon történt fiatalok általi felismerésre, egy futballcsapathoz hasonlította a gyülekezeten belüli szolgálatot, mivel itt is – hasonlóan a focicsapathoz – össze kell fogni, mindenkinek meg kell találni a maga helyét, posztját, és el kell végezni a gyülekezet épülésére azt a feladatot, amit az Isten rábízott. Isten igazságától el nem térve, Krisztusra, mint fejre figyelve, szükséges növekedni a szeretetben.

A prédikációt követően a lelkipásztorok egy-egy igeverssel kértek áldást, fogalmaztak meg buzdítást a beiktatott lelkipásztor életére vonatkozóan. Az egyházmegye lelkipásztorai mellett, a távolabbról meghívott, vagy más felekezethez tartozó lelkészek is köszöntötték Molnár Árpádot. A közös munka áldásában bízva fejezte ki örömét az ünnep alkalmával Molnár Sándor, a gyülekezet gondnoka, és Fekete Vince, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnoka, valamint Szesztay Ádám, Magyarország Kassai Konzulátusának főkonzulja is örömét fejezte ki, hogy új lelkésze lett Szepsinek. A helyi gyerekek énekükkel kértek áldást lelkipásztorukra, és egy szavalattal is biztatták őt szolgálatában. Zárszóként, a nemzeti imádság és a záró ének eléneklése előtt a köszönet és a hála szavai hangzottak el a lelkész visszatekintésében a beiktatási istentiszteletre és egész eddigi életére, családjára vonatkozólag.

Molnár Árpád 1973. június 22-én született Tőketerebesen. A Nagykaposon szerzett gimnáziumi érettségi után a Prágai Károly Egyetem Protestáns Teológiai Karán kezdte meg tanulmányait készülve a lelkipásztori szolgálatra. Az egyetem elvégzését követően 1996-tól Rozsnyón szolgált segédlelkészként, adminisztrátorként, majd 2002-től 2010-ig a gyülekezet megválasztott lelkipásztoraként. 2010-től Szepsibe való megválasztásáig zsinati tanácsosként és püspöki titkárként szolgált Komáromban.

MV, Felvidék.ma
Fotó: Zborai Imre
Molnár SándorFekete Vince főgondnokSzesztay Ádám főkonzul