57553

Gróf Andrássy Dénes tiszteletére születésnapjának 180. évfordulóján, november 18-án megkoszorúzták emléktábláját szülőfalujában, Várhosszúréten, szülőfalujában.

A Gömöri Kézművesek Társulása tervei közt egy szoborpark létrehozása szerepel a faluból származó gróf tiszteletére, amelyre még folyik az adománygyűjtés.
Várhosszúréten november 18-án az esti órákban került sor a vidék mecénásának, Gróf Andrássy Dénes emléktáblájának ünnepi megkoszorúzására. A jelenlévőket Barczi Gyula, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Betléri Múzeum igazgatója köszöntötte. Az igazgató röviden bemutatta gróf Andrássy Dénes életét és tevékenységét, majd Badin Ádám szavalattal színesítette a rendezvényt. Őt a helyi gyerekek rövid kultúrműsora követte és Nt. Mudi Róbert igehirdetése. A rendezvényen több helyi és környékbeli kulturális és civil szervezet vett részt, s a koszorúzás közben a várhosszúréti női népdalkör, valamint a várhosszúréti és krasznahorkaváraljai férfi éneklőcsoportok tagjai daloltak. A koszorúzást követően a résztvevők közös beszélgetésen vettek részt, ahol a társulás fényképes összeállításban mutatta be a jövőbe nyúló terveit.

Barczi Gyula a Szlovák Nemzeti Múzeum  Betléri Múzeum igazgatója„Nemcsak egy szobrot akarunk itt, Hosszúréten felállítani Andrássy Dénesnek, hanem egy szoborparkot. A szoborparkban az Andrássyak családfájának hosszúréti és monoki ága lesz bemutatva. Elképzelésünk szerint a szoborparkban rögtönzött művészi kiállítások valósulnának meg a későbbiekben. Ezzel a tevékenységünkkel az Andrássy mítoszt, a család nevét szeretnénk öregbíteni, megőrizni, hiszen a gróf a maga korának egyik legnagyobb humanistája volt. Szétosztotta az emberek közt a vagyonát, iskolákat, templomokat támogatott. építtetett. Szeretnénk megszólítani azokat a közösségeket, ahol ő adakozott, hogy nevezzenek el róla egy utcát. Ez lenne a legfigyelemreméltóbb része a kezdeményezésnek, ha Szlovákia-szerte utcákat neveznének el róla. Nemcsak szobrot akarunk állítani gróf Andrássy Dénesnek, hanem a becsületét akarjuk visszahozni az emberek emlékezetébe. Bemutatjuk, hogy például a Rozsnyói járásban is ugyanannyit adott a magyaroknak, mint a szlovákoknak, vagy a reformátusoknak, katolikusoknak, zsidóknak, pravoszlávoknak. Ezzel jelezte azt, hogy mennyire humanista. Sebespatakra, Oláhpatakra adott támogatást, Pacsán templomot építtetett. Ezt nem tanítják, és lehet, hogy ha a szlovákok is megtudják ezt, gyengül az ellentét a két nemzet közt” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Ulman István, a Gömöri Kézművesek Társulásának vezetőségi tagja.

„Andrássy Dénes Krasznahorkahosszúréten született 1835. november 19-én, gróf Andrássy György és Königsegg-Aulendorfi Franciska grófnő második gyermekeként. Gyermekkorát és ifjúságának korai éveit a várhosszúréti kastélyban töltötte, magánúton végzett tanulmányokat Várhosszúréten és Sárréten. Az 1848-49-es szabadságharc után a család gyakran költözött. Már ifjúkorában lázadozott konzervatív szellemű családja nevelési elvei ellen. Szívesen töltötte idejét a cselédek társaságában, a falubeli fiúkkal játszott, emellett rajzolt és festett is. Az 1860-as években Bécs folytatott tanulmányokat, itt szeretett bele a polgári származású Hablawetz Franciskába. 1866. április 6-án Pisában kötöttek házasságot, ezért Andrássy apja kitagadta fiát a családi örökségből.
A házaspár ekkor eldöntötte, hogy nem tér vissza Magyarországra. Andrássy Dénes visszavonult a közélettől, Grazban és Döblingben élt feleségével. Ismert műpártoló volt, 1896-ban a kiváló tehetségű fiatal festők számára ösztöndíj alapítványt hozott létre. Jótékonysági és kulturális intézményeket támogatott. Az MTA igazgatótanácsa tagjává (1906), a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnökévé választotta. 1908-9-ben egy önálló, szecessziós stílusú, felső világítással és vízgőzfűtéssel felszerelt épületet emeltetett Krasznahorkaváralján a kép- és szoborgyűjteménye számára. Felesége, Hablawetz Franciska halála után (1902. október 26.) Münchenből hazaszállított képeiből Krasznahorkahosszúréten megalapította a Franciska-ereklyemúzeumot. 1913. március 8-án, 9 órakor temették el neje mellé a mauzóleumban.” (Forrás)

Mivel az emlékmű költségei meghaladják a társulás anyagi lehetőségeit, úgy döntöttek, hogy gyűjtést szerveznek. A gyűjtés előreláthatólag 2016. április 1-ig tart majd. Sikeresen regisztráltatták gyűjtésüket a belügyminisztériumban a 000-2015-006720 szám alatt. A pénzügyi támogatásokat az erre a célra létrehozott bankszámlára várják: SK13 5200 0000 0000 1607 7184, OTP Bank, valamint a betléri kastélyban egy állandó kihelyezett kasszába.

Beke Beáta, Felvidek.ma{iarelatednews articleid=”55215″}
A helyi gyerkekek fellépés közbenA megemlékezők egy részeBadin Ádám szavalAndrássy Dénes szobrának terve VárhosszúrétenGróf Andrássy Dénes szobrának tervei