A helyi gyermekek előadásában a helyi r.k. Nagyboldogasszony- Plébániatemplomban megrendezésre került a “Szent Család Karácsonya” c. betlehemes játék december 26-án.

A műsort a  VITA HUMANA polgári társulás és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége szervezte. Az előadás előtt a tisztelt közönséget Kollárik Dávid helyi káplán úr köszöntötte. A zenei kíséretet Tési Laura hegedűn, Pogány Lajos zongorán és Bándy Katalin ütős hangszereken szolgáltatták. Megtelt a templom, s a közönség a gyerekek előadását meleg tapssal köszönte meg.

“Reméljük, hogy ezzel az előadással kellemesebbé tettük városunk lakói számára a karácsonyi ünnepeket, és ez által megtapasztalhatták a betlehemi láng melegét” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Bándy Katalin a polgári társulás nevében. Majd hozzátette, a szervezők hálásan köszönik minden szereplő lelkesedését, kitartását, a gyerekek szüleinek az áldozatos próbára-hordást és mindenkinek, aki a rendezvényt bármilyen módon támogatta!

Szerkesztőségünkhöz a Képgalériánkban ITT>>> megtekinthető képriportot is eljuttatták.
Felvidék.ma