57974

Advent második vasárnapján szerte a Felvidéken is meggyúltak a „reménység gyertyái”, s ezúttal egybeesett Mikulás-napi ünnepségekkel.

December 6-án a gyertyagyújtás mellett a falvakban megjelentek a Mikulások. Van ahol hintóval, gyalog, vagy fényszánkón érkezett a közösségekbe, de mindenütt nagy örömünneppé vált a Mikulás-járás, hisz sok helyen nemcsak a gyerekeknek, de a felnőtteknek, idősebbeknek is csomagot adtak. Van ahol maga a polgármester is felöltötte a Mikulás sapkát, hogy a közös ünnep hangulatát fokozza.

Sok helyütt az ünnep szabadtéri vagy beltéri programokkal, koncertekkel és eszem-iszommal vált hangulatos, hangos ünnepváró eseménnyé. Van ahol pedig már a karácsonyi fények is megjelentek, a községi fenyőfákon, házak ablakaiban.

Jó látni a sok-sok örömteli gyereket, felnőttet, s csak reménykedni tudunk, hogy az igazi ünnep öröme nemcsak a felszín csillogása marad, hanem karácsony csendes éjszakáján talán leszáll a békesség is az emberek szívébe.

Ahogy azt tudjuk Molnár V. József néplélekkutatótól is az adventről:
„A valódi adventi koszorúnak igen mély mondanivalója van. Eredendően minden adventi koszorút egy kör és egy kereszt alkot.
Kör: Boldogasszony ölelését szimbolizálja, a fény óhajtásának és őrzésének megjelenítése.
Kereszt: Ige, a Teremtő kiáradó fénye
Kereszt közepe: Isten helye
Advent első hete: igazságosság erénye
Az ember fizikai testét környékezik meg. Az érzékelés megtévesztése, aminek elhárítására alkalmas az igazságosság erénye.
Advent második hete: mértékletesség erénye
Az ember éteri testét környékezik meg. A vágyak mértéktelen megnövekedését a mértékletesség erénye hárítja el.
Advent harmadik hete: bátorság erénye
Az ember asztrális testét környékezik meg. A lelki egyensúly elvesztését a bátorság erénye akadályozza meg. Nem veszítjük el önmagunkat.
Advent negyedik hete: bölcsesség erénye
A szellemi világ küszöbe. Az ellenerők próbálják meggátolni az új szellemi bölcsességek felvételét. Ekkor a szellemi bölcsesség megszerzése és megtartása a legfontosabb.”

DE, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57962,57921,57913,57882,57868,57800,57783,57771,57764,57744″}