57816

A királyhelmeci református templom  orgonájának a felújításáért szerveznek jótékonysági koncertet december 11-én. Az esemény helyszíne a helyi református templom.

A királyhelmeci református templomba belépve sokaknak először a főbejárattal szembeni karzatra épített orgonán akad meg a szeme, ami nem is csoda, hiszen a múlt század elején épített hangszernek a sípsorai, és annak aranyozott, díszes borítása szemet gyönyörködtető. Mindez azonban semmit nem ér, ha nem tudja célját betölteni, vagyis az istentiszteleti éneklést, Isten dicsőítését segíteni; így a hangszer, célját elveszítve, használaton kívüli dísztárggyá válik csupán.

Sajnos ez történt a Királyhelmeci Református Templom orgonájával is, ami mostanra már csak egy szép bútordarabja lett a templomnak. Három éve, az orgona többféle meghibásodása miatt, nem tudják azt használni istentiszteleti célokra, s átmenetileg egy elektromos hangszerrel kísérik a gyülekezeti éneklést.

A múlt század elején egy Amerikába szakadt hazánkfia gyűjtést hirdetett. Az összegyűlt támogatást hazaküldve hozták létre az ún. „orgona alapot”, amelybe továbbra is várták a felajánlásokat a gyülekezeti tagoktól. A közös összefogásnak és áldozatvállalásnak köszönhetően a királyhelmeci reformátusoknak is lett orgonájuk, amit a híres Angster József orgonaépítő mester pécsi vállalata készített el, és adott át 1908-ban a gyülekezetnek. Száz éven keresztül működött az orgona, és a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a villamosításon túl soha nem volt szükség nagyobb javításra. Egészen mostanáig.

Az istentiszteleteken megoldott az énekkíséret, de sokaknak mégis hiányzik az orgonaszó, a régi, már-már ősinek és egyre ritkábbnak mondható hangszer. A gyülekezet szeretné felújítani, újra használhatóvá tenni az orgonáját. Azt szeretné, hogy az ismét Isten dicsőségére és ne csak a szemek gyönyörködtetésére szolgáljon.

Az orgona felújításának céljára jótékonysági adventi koncertet szerveznek, amelyen a királyhelmeci Művészeti Alapiskola diákjai és tanárai lépnek fel. A koncertre december 11-én, pénteken 17:00 órai kezdéssel a királyhelmeci református templomban kerül sor. A jótékonysági adventi koncertre a belépés ingyenes, de a helyszínen lesz lehetőség perselyadománnyal hozzájárulni az orgona felújításához, javításához. A szervező gyülekezet és a közreműködő Művészeti Alapiskola szeretettel vár minden érdeklődő, zeneszerető, vagy éppen segíteni szándékozó személyt e koncertre felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Molnár István, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”57522,56481,56342″}