57937

Ahogy azt sejteni lehetett Ľudovit Kaník is elhagyja a süllyedő hajót, jelen esetben pártját, az SDKÚ-t. Ezzel Pavol Frešo egyedül maradt parlamenti képviselő a korábbi kétszeres kormánypártból.

Az utolsó frakcióvezető (az utóbbi időben már frakciója sem volt a pártnak) ma a facebook-lapjánján jelentette be lépését: „A mai nappal megszűnt a tagságom az SDKÚ-DS-ben. Már 10 éve annak, hogy korábbi pártom, amelynek elnöke voltam, egyesült az SDKÚ-val, hogy megalakulhasson az SDKÚ-DS. Ennek köszönhetően számos jó reformot valósítottunk meg, amelyek jelentősen előrelendítették Szlovákiát. Sajnos az SDKÚ-DS már nem az a párt, amely azokra az elvekre épül, amelyek az alapjai voltak. Hátat fordított küldetésének és a választóinak. Köszönöm minden tag, választó és támogató együttműködését és támogatását.”

Ugyanakkor Kaník szerint ez még nem jelenti a véget. „Semmi sem ér véget. Új időszakot kezdődünk. Felújítjuk az elfeledett és elhagyott értékeket egy új pártban. Megalakul a Demokratikus Csoport – SDKÚ (DS-SDKÚ), amely már a következő parlamenti választásokon is indulni fog. Ezért örömmel várom az együttműködést, az új reformtörekvéseket és cselekedeteket, amelyekre Szlovákiának újra nagy szüksége van. Meghívok és várok minden együttműködni vágyót, főleg a bátrakat” – zárta gondolatait a szociális hálón az immár független parlamenti képviselő.

Arról, hogy a rövidke, alig három hónapos időszakra vissza adja-e mandátumát nem szólt a politikus. Pedig korábban azt követelte az SDKÚ-ból távozóktól, hogy lépésük meghozása következtében mandátumukról is mondjanak le. „Erkölcsileg az lenne a helyes, ha szabad teret biztosítanának azoknak, akik az SDKÚ-ban akarnak tevékenykedni, és annak értékeit továbbra is vallják” – nyilatkozta a politikus tavaly ilyenkor.

Kaník döntése várható volt, tekintetében, hogy az SDKÚ-DS már elfogadta parlamenti jelöltlistáját, melyen az ő neve nem szerepel.

Hogy új pártja egyedül kíván-e indulna, vagy valamelyik másik párt listáján fog felbukkanni, az hamarosan kiderül, ugyanis már nincs sok idő a listák leadási határidejéig.

tsák, Felvidék.ma
Forrás: tasr{iarelatednews articleid=”57113,56001,55612,57787,56933,56261,55299,55474,55190″}