58145

Az Európai Tanács december 15-i ülésén egyhangúlag jóváhagyta a tanács elnökségének 18 hónapos programját, mely 2016 januárjától lép érvénybe. A jövő év első felében Hollandia látja el az elnökségi funkciót, a második felében pedig Szlovákia, 2017 januárjától pedig Málta veszi át a stafétát.

Dinamikus és átlátható programot fogadtak el, melyek mentén alakítja ki Szlovákia a prioritásait – fogalmazott Miroslav Lajčák a TASR hírügynökségnek. Hozzátette, a szlovákiai elnökség idejére az elfogadott program öt tematikai területet foglal magába. Ezek közé tartozik a gazdasági növekedés, a munkanélküliség kérdése, az uniós állampolgárok hatékonyabb megvédése, az energetika kérdése valamint a tudás alapú gazdasági fejlődés felkarolása a képzett társadalom érdekében.

„Az elnökségünk idején a prioritásainkat e programok mentén határozzuk meg” – hangsúlyozta a diplomáciai tárca vezetője. A migráns helyzettel kapcsolatban megjegyezte: „a mostani luxemburgi elnökség egyik legfontosabb prioritása, mely a holland elnökség idején is fokozatosan jelen lesz. Elképzelhető, hogy nekünk is kell majd foglalkozunk a kérdéskörrel.”

PP, Felvidék.ma
Fotó: TARS
{iarelatednews articleid=”50340,49481,58037,55998″}