57991

Mind az euróövezetben, mind az unió egészében (a 28 tagállamban) csökkent a GDP növekedési üteme, tehát bruttó hazai termék a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest.

Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat ismertette legfrissebb becslésüket, amely szerint az Európai Unióban 0,4 százalékkal, míg az eurózónában pedig csak 0,3 százalékkal bővült a GDP, ami a korábbi mértékhez képest alacsonynak számít. A második negyedévben az eurózónában 0,4 százalékkal, az EU-ban pedig 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék – áll a most közölt becslésben.

A múlt év harmadik negyedévéhez hasonlítva az EU egészében 1,9 százalékkal, az eurózónában pedig 1,6 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye, a növekedés üteme nem változott az előző negyedévi éves szintű adatokkal összevetve.

Szlovákia és Magyarország még viszonylag jól teljesít, előbbi 3,6 százalékos növekedést produkált a harmadik negyedéhez képest éves összevetésben, utóbbi pedig 2,4 %-ot.

A legnagyobb növekedést 5,6 százalékkal Máltánál figyelhető meg, a szigetállamot követi Csehország 4,5 százalékkal, majd Svédország 3,9 százalékkal, Lengyelország 3,7-el, Románia pedig 3,6-al.

Rossz mutatókat produkált viszont Finnország, ahol a növekedés csak 0,5 százalékra tehető, illetve nem nagy meglepetésre a görögök rontják még a statisztikát, ahol a bruttó hazai termék 0,9 százalékkal csökkent. A kép viszont nem teljes, ugyanis Írországból és Luxemburgból nem érkeztek adatok az Eurostathoz, így némi eltérések lehetnek.

A GDP egyes összetevői közül a háztartások végső fogyasztása az eurózónában 0,2 százalékponttal, az EU28-ban pedig 0,3 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez. A bruttó állótőke beruházások hatása az euróövezetben semleges volt, az EU egészében viszont 0,1 százalékponttal gyorsította a növekedést. A külső egyenlegek hozzájárulása mindkét övezetben negatív, a készletváltozások hatása ellenben pozitív volt.

Az mti nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57429,55559,54253,49422,46481″}