Őstörténetünk kérdésköre a széles közvéleményt régóta foglalkoztatja. Szakemberek és dilettánsok szólnak hozzá és írják munkáikat. Nagyon hullámzó színvonalú munkákat lehet olvasni. Bonyolult kérdésről van szó, mely különböző szakterületeket és segédtudományokat is érint. A természettudományok bevonása azonban új távlatokat nyit. A régészetnek azonban alapvető fontosságot kell tulajdonítanunk, mert a leletek helye jelöli ki az utat, melyet a magyarság megtett a Kárpát-medencébe vándorolva.
A magyar őstörténet régészeti kutatásának újabb eredményeiről tartott előadást az ELTE Bölcsészettudományi Kar(BTK) tanácstermében Türk Attila, a Magyar Tudományos Akadémia BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. A magyar történelem szempontjából fontos keleti kapcsolatokat újra kiépítő szakember szerint a régészet hozhatja meg az áttörést a magyar őstörténetben, és akkor minden történelemkönyvet módosítani kell. A magyar őstörténet kérdése pedig nem egyszerűen magyar belügy és főként nem érzelmi alapon történő választás kérdése, hanem egy nemzetközi jelentőségű tudományos kérdés.
Gyakorlatilag napról-napra bővül a kelet-európai régészeti forrásanyag, mely egészen rendkívüli távlatokat nyit a magyarság őstörténetében – kezdte előadását Türk Attila, mely nagy tetszést aratott.A történészek eddig nem a terepen tanulmányozták a régészeti leleteket, nem antropológiai hasonlóságok vagy genetikai azonosságok alapján határozták meg az őshazát. Csak úgy húzogatták a vonalakat, rajzolták a piros nyilakat, sárgították ki a népünk által képzeletükben lakott területeket. Szép nagy krumplikat rajzoltak a tundrára, a magyar nép kialakulásának vélt helyszínére. Érdekelte is őket, hogy a tényleges tudomány szerint ott abban az időben nem éltek emberek! Ők meleg éghajlatot, szubtrópust gondoltak a jégvilágba, a zuzmók örökzöldjébe. Oda, ahol olyan örök a fagy mindmáig, hogy a jégbe fagyott mamuthullákat a kutyák, mint friss húst kaparják ki.
Nyelvészeti manipulációkkal, néhány fa nevével igyekeztek bizonyítani a magyarság őshazáját, a magyar nép kialakulásának, néppé szerveződésének helyét. A szobatudós nyelvészek gyártotta a bizonyítékokat a „legkiválóbb” materialista történészek hitelesítették. Lényeg, hogy a magyar nép őstörténete a megbonthatatlan barátságú nagy testvér hazájában volt, így nem csak ideológiánk, de történelmünk is közössé vált. Változtatás ezen pedig nem volt lehetséges.
Hogy ez a szemlélet hová vezetett, a mellékelt ábra beszédesen mutatja. A minden magyar iskolásnak, gimnazistának, egyetemistának kötelező térképen, amellyel az ősmagyarság vándorútját kívánták szemléltetni, az útvonal az Urál legmagasabb hegycsúcsán, a Jamantau 1640 méter magas ormán keresztül vezetett. Miért is mentek volna ősmagyarjaink a szép lankás Urál folyó völgyében, vagy a jekatyerinburgi nyugodt dombos átjárón, amikor hegyet is mászhattak. A magyar „hordák” még csak véletlenül sem a vereckei szoroson özönlenek be a Kárpát-medencébe. hanem északon az uzsoki hágón és délen a Békás szoroson és lejjebb az Ojtoz-folyó völgyén keresztül.
Türk Attila néhány év óta akadémiai ösztöndíj keretében módszeresen átnézi, mit árulnak el őseinkről a volt Szovjetunióban az Urál és a Kárpátok között kiásott új leletek.Végigjárta az orosz, ukrán, és moldovai múzeumokat. Évi két-három hónapot töltött kint, és újra kiépítette azokat a tudományos keleti kapcsolatokat, amelyek a rendszerváltást követően megszakadtak. Cseljabinszkban a raktárból került elő egy 40 éve kiásott, de sosem publikált lelet-együttes, aranyozott, palmettás díszítésű lószerszámveretekkel. Szergej G. Botalov, a hazánkban több alkalommal megfordult régész felismerte a magyar honfoglalás kori leletekkel való hasonlóságot. Rendezett egy kamara-kiállítást, amelyet aztán néhány helyi fémkeresős kincsvadász is látott. Hozhatunk még ilyeneket mondták, és másnapra tényleg bevittek egy jó nagy doboz leletet. Szerencsére a megtalálási helyüket jelző GPS koordinátákkal együtt. Így fedezték fel aztán a szenzációs uelgi lelőhelyet, nagyon sok magyar-gyanús, a honfoglalók kultúrájával közeli párhuzamot mutató darabbal. Ez az egyik legnagyobb magyar vonatkozású felfedezés mostanában. Bár a sírok többsége még a föld alatt van, és eléggé kirabolták őket, egyértelmű, hogy sok itteni tárgy nagyon-nagyon hasonlít a 10. századi Kárpát-medencei sírokban találtakhoz. Mivel ráadásul nagyjából egyidősek is velük – szintén a 9-10. századból valók -, könnyen lehetnek az Urál térségében maradt magyarok bizonyítékai is. De a magyar őstörténet számára a helyi 7–8. századi előzmények kérdése lesz a legizgalmasabb. Kérdés, milyen gyökerekből ered ez a hagyaték. Ezért két éve most már rendszeresen mennek ki az ásatásokhoz magyarországi kutatók és hallgatók, akik az Uráli Orosz-Magyar Régészeti Expedíció keretében dolgoznak a lelőhely feltárásán.
Ha már az antropológia bizonyítékait sem kívánják elfogadni, de még csak hitelesnek sem tartani, a régészet feltárta tárgyi bizonyítékoknak kénytelenek lesznek helyet adni. A régészet hozhatja meg az áttörést a magyar őstörténetben. Az orosz régészek a Volga – Déli-Urál térségében maradt keleti magyarok nyomait is megtalálták – mondta Türk Attila. A magyar őstörténet szempontjából fontos keleti kapcsolatokat újra kiépítő régész felfedezéseivel újraírhatja azt, amit az elődeink útjáról idáig tudni véltünk, mert az utóbbi években gőzerővel újra indult őstörténeti kutatások szerint nagyon úgy néz ki: a honfoglalást megelőző vándorlás egészen másképp zajlott, mint ahogy azt a kutatók korábban képzelték.
Az akadémiai Magyar Őstörténeti Témacsoport szerint az újabb régészeti eredmények fényében minden máshogy zajlott az egész korai magyar történelem. Korábban már a nyelvészek is felvetették, hogy Levédia valójában csak Etelköz egyik része, a kazárokkal kapcsolatban lévő Levedi törzsfő szállásterülete lehetett. Az önálló Levédiával együtt most az egész kazár kapcsolat jelentősége megkérdőjeleződött. A lényeg: a magyarok elődeinek vándorlása a Volga és a Kárpátok között legfeljebb néhány évtized alatt mehetett végbe. Ezek a távolságok egy lovas nomád népnek nem jelentenek különösebb megterhelést. Az avarok például a mai Mongólia területéről jöttek – tette hozzá Türk Attila. A régész szerint azonban továbbra sem ismerjük eléggé a történelmi hátterét ennek a gyors nyugatra költözésnek. Napjainkig a legnagyobb őstörténeti rejtély, hogy a dél-uráli szállásterületről miért keltek át a magyarok a Volgán és miért költözött nyugatra egy részük? Erre még csak történeti modell sincs. Egy ukrán régész rövidesen magyarul is megjelenő könyve szerint a magyarok egy részének az átkelésére és a Dnyeper folyó mentén való megtelepedésére a kazárok engedélyével kerülhetett sor. A Kazár birodalomnak a szláv törzseket az etelközi szállásokról ellenőrző magyar törzsek stratégiailag lehettek fontosak. Mindez azonban csak a 840–850-es években történhetett, hiszen az írott forrásokban is csak ekkortól tűnnek fel a magyarok elődei a Volgától nyugatra.
Az etelközi területekről aztán elég hamar megkezdődött a Kárpát-medence feltérképezése, hiszen a karoling-morva konfliktusba a magyar hadsereg bekapcsolódott. Ma már vannak olyan régészeti adatok, melyek szerint 895 előtt is előfordulnak jellegzetes, honfoglalás kori mellékletű sírok a Kárpát-medencében, többnyire magányos, vagy kisebb sírszámú fegyveres férfisírokból álló temetők. Ezek alapján egyre biztosabb, hogy a honfoglalást egy konkrét év helyett inkább néhány évtizedes, kb. 860–907 közötti folyamat eredménye. Ami azt is jelenti, hogy azt a bizonyos elsöprőbesenyő támadást légből kapott bizánci fikciónak kell tekintenünk.
A feltárt-előkerült leletek történeti értelmezése nem egyszerű feladat. Előfordul, hogy a konkrét tényeket, a régészeti leletekben megmutatkozó tárgyi valóságot igyekeznek odafinomítani a korábbi fikciókhoz. Megvan a keverési igyekezet. Uelgi lelőhely, subatici horizont, Volga-vidéki kerámia, korovcsinói csészék, martancsuji palmetták, részleges lovastemetkezések, tarsolylemezes sírok, beregszászi süvegcsúcs-formájú leletek, Szokolovszk hagyatéka, a Szubbotyici leletkör… Csak reménykedhetünk, hogy Türk Attiláéknak sikerül ezt a kanyart is bevenni.
A finnugor régészeti tanszék szerint, a régészetnek a finnugor összehasonlító nyelvészet megállapításait kellene igazolni, hiszen a történettudomány a nyelvészet szolgálóleánya, a régészet pedig a történettudomány kisinasa. Nem olyan régen az ásató régésznek megmondták, mit kell találnia, és mit nem ajánlatos. Ahol az írott források nem fedik a régészeti leleteket, azok nem archeológiai leletek, hanem figyelmen kívül hagyandó poros raktári tárgyak.
Igazi osztályharc folyik a magyar történettudományban. Most kell szembesülni a korábban elhallgatott, de az azóta napvilágra került elméletek honosításával, illetve a honi történelmünkhöz illesztésével. El kell fogadni, hogy ami nem volt jó, de„sziklaszilárd” elméletnek látszott, attól meg kell válni.Kérdés, mennyit kell hozzáadni a mai tudományos alapigazságokból. Nem mi mondjuk, hanem ismert történész szavait idézzük: Az MTA történész szakosztálya napjainkban az ateista anyagelvű baloldal két csoportjának, a marxistáknak és a liberálisoknak féltve őrzött területe. A hazai történettudósok három féle fajtája működött Magyarországon: marxista-leninisták, neoliberálisok és a tudományos szocializmus talaján álló dialektikus konzervatívok.
A korábbi történeti felfogás nagyjából zárt egységeknek tekintette az egyes népeket, melyek biliárdgolyóként gurulnak föl-alá a történelem színpadán. Ez mára nagyon idejét múlta. Az egyes leletek etnikai azonosítása mindig problematikus, de elvi szinten is komoly kétségek merültek föl a népcsoportok és a – jellegzetes tárgyak, alkalmazott motívumok alapján azonosított – régészeti kultúrák megfeleltethetősége körül. Valójában semmit nem lehet mondani a tárgyak egykori tulajdonosainak az identitásáról, a nyelvéről meg még annyit sem.Az újabb természettudományos módszerek beépülése azonban nagyon sok segítséget nyújthat. A stroncium izotópos vizsgálatokkal például most már a fogmaradványokból azt is pontosan ki lehet mutatni, hogy egy személy hol élt. A nemzetközi régészetben ez a migrációkutatás fő módszere, nálunk idáig nem volt remény alkalmazására. Pedig a honfoglalás körüli évekből származó feltárt sírokban olyanok nyugodhatnak, akik még az Etelközben születtek. Türk Attila abban bízik, hogy sikerül majd konkrét rokoni kapcsolatot kimutatni az etelközi és kárpát-medencei sírokban lévő maradványok között. Amit korábban senki nem hitt, hogy sikerül megtalálni a magyarok nyomait az Urál és a Kárpát-medence között, kezd napjaink valóságává válni.
Halasy-Nagy Endre, Felvidék.ma
