57948

22. alkalommal kerül megrendezésre december 8-án a „Nagyszombat és a Nagyszombati kerület emlékei” címet viselő műemlékvédelmi szeminárium. A rendezvényt Nagyszombat városa és a Nagyszombati Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal szervezésében valósul meg. A szakmai szeminárium a Fő utca 1. szám alatt található városháza üléstermében kerül megrendezésre. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Az előzetes program szerint 10 kutató 8 előadásban mutatja be kutatási eredményeit. Hat előadás Nagyszombat városához kapcsolható, míg a maradék két prezentáció a kopcsányi templommal és a magyargurábi kastéllyal foglalkozik. Az előadók között találhatók régészek, tőrténészek, művészettörténészek és levéltárosok is.

A szemináriumon előad: Mgr. Martin Tibenský PhD (Nagyszombati Egyetem Bölcsészettudományi Kar); valamint Mgr. Takács Mihály (Archeocenter s.r.o.) – Mgr. Jozef Urminský (Galgóci Honismereti Múzeum) a nagyszombati Hviezdoslav utca felújítása közben lelt középkori út fa szerkezetéről; Mgr. Daniela Zacharová (Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal, Pro Monumenta) a nagyszombati Keresztelő Szent János-székesegyház tetőzetéről eddig ismeretes adatok összefoglalásáról; PhDr. Branislav Lesák – Mgr. Jozef Kováč (Pozsony Városi Műemlékvédelmi Intézet) – Ing. arch. Ivan Staník (Pozsonyi Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal) beszámol a Štefánik utca 4. szám alatt folyt régészeti ásatás eredményeiről. Továbbá PhDr. Branislav Lesák – Mgr. Jozef Kováč (Pozsony Városi Műemlékvédelmi Intézet) ismerteti a Szentháromság tér 9. szám alatt folyt régészeti ásatás eredményeiről; PaedDr. Simonne Jurčová (Nyugat-Szlovákiai Múzeum) „Erődítés Nagyszombat körül” című prezentációját mutatja be. Mgr. art. Marián Keleši (Műemlékvédelmi Hivatal, Lőcsei Körzeti Restaurátor Műhely) pedig a kopcsányi Antiochiai Szent Margit templom restaurálásáról ad elő. Végül Mgr. Ivana Červenková PhD. (Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsony) a magyargurabi kastély levéltári kutatási anyagát mutatja be.

Mathédesz Lajos, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55025,54953,54235,45576″}