Még fenyőgallyat is szerzett, melyet szépen feldíszített, hogy így is teljes legyen a karácsonyi hangulat. Régen mindig plafonig érő karácsonyfájuk volt, amit Szenteste körülállt a család, és elénekelték a Csendes éjt.
Régen minden máshogy volt. Volt egy jól menő vállalkozása, és sikeres üzletembernek mondhatta magát. Minden sikerült neki, amibe belefogott. Talán ez volt a baj.

A Jóisten a tenyerén hordoz, de ha elbízod magad, megszédülsz és lezuhansz a semmibe. Aztán már húz lefelé a gravitáció.
Jött az a rohadt játékszenvedély és lassan eljátszotta a  játékgépen mindenét. Az asszony az utolsó pillanatban rúgta ki, mielőtt még a ház is az uzsorásoké lett volna. Megérti őt, neki a gyerekek érdekét kellett szem előtt tartani.

Most itt él a város szélén, egy kalyibában, amit a szél se kerül meg, hanem keresztülfúj rajta. Kell hát az a fenyőág, hogy legalább így csempésszen valamit a kalyibába az ünnep melegéből.

A fenyőágat az üzletközpont előtti parkolóban találta, ahol fenyőfákat árultak. Alig várta, hogy elmenjenek a fenyőfaárusok, utána átkutatta a placcot, hátha hagytak maguk után valamit. Akkor talált rá erre a fenyőgallyra, ami egy fáról törhetett le. Úgy vitte haza, mint valami kincset. Otthon aztán szépen feldíszítette.

A díszeket még ősszel, egy lomtalanítás alkalmával szerezte. Szinte hiánytalanul megvoltak. Csak azt sajnálta, hogy áram nem volt, és így nem tudott világítani. De hát, így is csodálatosan szép volt.

Már el is tervezte az estét, forralt bor mellett, ami majd jól átmelegíti. Már a gondolatra is jóleső melegség öntötte el. Barátai nem voltak, akikkel együtt tölthette volna a Szentestét.

Az utcán ugyanis hamar megtanulja az ember, hogy ne bízzál senkiben, ugyanis minden barátság csak addig tart, amíg a másiknak nincs valamivel többje, mint neked. Elég annyi, ha a másiknak kicsivel jobb a cipője, mint a tied. Ez már elég ok rá, hogy gyanakodva méregessétek egymást. Te azért, hogy mi jogon van neki jobb cipője, mint neked, ő pedig azért fog gyanakodva méregetni téged, hogy vajon mikor fogod megrabolni őt.

Ezért hát magányosan töltötte a Szentestét.

Harmadnapra találtak rá a kihűlt testére.

Sztakó Zsolt, Felvidék.ma