58273a

Az MKP december 21-i sajtótájékoztatóján három témával foglalkoztak. Őry Péter a petíciós aláírásgyűjtés helyzetéről, Forró Krisztián az MKP kampányáról, Berényi József a veszélyben lévő kisiskolák megmentéséről szólt.

Először Őry Péter alelnök, a petíciós bizottság koordinátora tájékoztatott arról, hogy már több mint 50 ezer aláírást gyűjtöttek a migránskvóták ellen és a helyi népszavazások mellett indított petíciós aláírásgyűjtés során. Mivel folyamatosan nagy az érdeklődés, az aláírásgyűjtés tovább folytatódik. Őry Péter köszönetét tolmácsolta mindenkinek, aki aláírásával csatlakozott vagy csatlakozni fog a kezdeményezés sikeréhez.

Közös akaratForró Krisztián kampányfőnök ismertette az MKP óriásplakátjainak koncepcióját. A sajtótájékoztatón bemutatott plakáton Berényi József, Bárdos Gyula és Németh Gabriella jelentek meg, ám az összetétel régiónként változik, mégpedig úgy, hogy az országos elnök mellett az adott régió első két jelöltje lesz rajta.

A plakáton az MKP logója mellett ott van a párt választási sorszáma, a 21-es, a KÖZÖS AKARAT jelmondat és a jelöltek nevei is. A plakát grafikáját úgy tervezték, hogy azon nemzeti színeink jelennek meg, a zöld dominál, amely a remény és a hit színe. Népi motívumok is díszítik a plakátot, mégpedig olyanok, melyek az itt élő magyarsághoz köthetők. MKPForró Krisztián emlékeztetett arra, hogy a „közös akaratot” már az MKP listája is mutatja, hiszen azon a civil szféra jelöltjei is ott vannak.  Az MKP plakátjain is a jövőbe tekintés, és a választópolgárok akaratának fontossága jelenik meg. A Magyar Közösség Pártja 400 óriásplakátját januárban láthatjuk az utak mellett.

Berényi József országos elnök a szlovákiai magyar kisiskolák helyzetéről tájékoztatott. A szlovák jogszabályok szerint mintegy 110 magyar kisiskola léte került veszélybe. Egy iskola megszűnése számunkra sokkal több, mint egy intézmény bezárása, hiszen az egész közösségünkre, kultúránkra kihat – mutatott rá.

Az MKP a Magyar Állandó Értekezleten erről is tárgyalt a magyar kormánnyal, amely kész azzal az összeggel támogatni a szlovákiai magyar kisiskolákat, amely a megmentésükhöz hiányzik. Berényi József a kisiskolák megmentése érdekében Jókai Tiborral, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökével levélben fordultak Levél Orbán ViktorhozOrbán Viktor magyar miniszterelnökhöz. Az MKP elnöke hangsúlyozta, ezt egy átmeneti megoldásnak kell tekinteni, amíg Szlovákia nem oldja meg ezt a komoly problémát. Az MKP a parlamenti választást követően a parlamentben is ezt kívánja segíteni. Berényi József bízik abban is, hogy a szlovák kormányszervek pozitívan fogadják a magyar kormány ajánlatát.

ON, Felvidék.ma