Karácsony idején számos adománygyűjtési kezdeményezés lát napvilágot, hisz emberi kötelességünk segíteni azoknak, aki arra rászorulnak. A Via Nova ICS tevékenységének egyik legkarakteresebb vonala a karitatív munka, hisz a szükség – mint tudva lévő – nem ismer időszakot. Karácsonykor viszont sokkal készségesebben segítenek az emberek, ezért legutóbb épp egy adománygyűjtő kezdeményezésbe vágtak a fiatalok, árvaházak részére.

Legfőképpen gyermekruhák, játékok, könyvek és élelmiszereket (édességek, gyümölcsök) szedtek össze a fiatalok, de szívesen fogadtak szinte bármit, amivel örömet lehet szerezni a gyerkőcöknek. A gyűjtésnek óriási keletje lett, rengetegen kapcsolódtak be, aminek eredménye két furgonnyi adomány lett, melyet karácsony előtt pár nappal vittek el a tornaljai gyermekotthonba és a füleki családtípusú árvaházba, olyan gyerekeknek, akiknek nem adatott meg a család melege. Ha a családot nem is lehet ajándékokkal pótolni, de a vianovások igyekeztek számukra szebbé, boldogabbá tenni a szent ünnepet.
A látogatáskor pedig nemcsak átadták a csomagokat, de szinte egész délutánra játszani, beszélgetni is maradtak, és az esetleges munkákba is besegítettek.

„Nagyon megható volt az a meleg fogadtatás és szeretetet, ami várt ránk. Képtelenség szavakba foglalni azt az érzést, azt a fényt, ami a gyerekek szemében ragyogott. De óriási lelkesedést tapasztaltunk már a gyűjtés során is. Sorra érkeztek a különböző felajánlások, és rengetegen érdeklődtek, hogy mikor hozhatnak még. Ezért úgy döntöttünk, hogy az ünnepek után is folytatjuk a gyűjtést. Az ilyen kezdeményezésekben óriási erő rejlik, örömmel tapasztaljuk, hogy a rohanó világunkban az emberek nem felejtenek el emberek maradni, és még mindig igaz a mondás, hogy adni sokkal nagyobb öröm, mint kapni” – mondta el Cziprusz Zoltán.

Az ifjúsági csoport ezúton is kegyelemben gazdag, Istentől megáldott karácsonyi ünnepeket, és sikerektől duzzadó boldog új évet kíván a Felvidék.ma olvasóinak is.

tsák, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58233,58128,58029,57973,57526,57489,57309,57284,57188″}
Telve a furgonMinden segítség jól jönVarga Henrietta rakodikCziprusz Zoltánék rakodnak Susányi Máriáék rakodnakCsoportképÁldott karácsonyt kíván a Via Nova