58108

Mindazok, akik elmentek Jánokra december 6-án, megélhették, átélhették az igazi őszinte szeretetet.

“Olyan jó volt a találkozásnál átölelni egymást. Olyan jó volt sokan lenni a templomban. Olyan jó volt hallani falunk szülöttjének, a Magyar Hiszekegy írójának, Sziklay Szerénának Fiamnak c. versét Drotár Vivien előadásában” – kezdi a beszámolót Bankó Ibolya főszervező.

A római katolikus misét Takás Dénes atya tartotta, míg a református istentiszteletet Fecsó Yvett lelkésznő. Megtelt a templom a sok szereplővel, hiszen 9 betlehemes csoport volt jelen viseletben. A Himnusz eléneklése után a templomból kijövet közösen vonultak a csoportok a szabadtéri színpadhoz. A lakosság örömmel látta, hallgatta azt a csodás, hangulatos éneklést, a betlehemes botok csörgését, a berdók kolompolását.

Az ünnepséget a kassai főkonzul úr, Szesztay Ádám nyitotta meg Begala Gyula polgármesterrel, s egyben meggyújtották a második adventi gyertyát. Kupec Mihály, a Kcubar igazgatója köszöntője után elhelyezte az első szalagot a karácsonyfán, melyet együtt díszítettek fel a fellépő csoportok: fellépésük után elhelyeztek a fán egy-egy szalagot.

Sok volt a néző, hiszen a gyerekeket meglátogatta a Mikulás. Tobák Ferenc igazi jóságos Mikulás volt. Minden megjelent gyermek a községháza jóvoltából ajándékcsomagot kapott.

“A Bódva-völgyi betlehemes játékokat ismerte a közösség, de a betlehemezést nem lehet megunni. Újfalu, Vendégi, Péder betlehemesei kitettek magukért. Bizonyították, hogy értik mesterségüket. Jó volt megtapasztalni, hogy az elmúlt 14 év alatt fiatalodnak a csoportok tagjai. Viszont az is jó, hogy az erős “mag” marad. Jó jel, hogy a fiatalok is szívesen bekapcsolódnak. Ez az igazi cél, hogy valóban ápoljuk a hagyományt: ápoljuk-átadjuk” – nyilatkozta Bankó Ibolya.

Hozzátette, a jánoki betlehemes fiúk voltak a legfiatalabb szereplők. “Falunkban az elmúlt 30 év alatt (azelőtt 10 évig kimaradt a betlehemezés) sok fiatal bekapcsolódott. Egymástól tanulják. A fellépéseken sok élménnyel gazdagodnak, az élethez tapasztalatot gyűjtenek, identitástudatuk erősödik, a kollektív élmények összekötik őket. Tudatosul bennük, milyen kincset birtokolnak.

Ez éven nagy segítséget jelentett Takács Dénes atya gondoskodása. Fáradhatatlanul járt a próbákra és gyakorolta a fiúkkal az énekeket” – fejtette ki. Mint elmondta, a 650 lakosú községben nincs válogatási lehetőség, azzal foglalkoznak, aki jelentkezik.

A fiúk megérdemlik, hogy felsoroljuk neveiket: Kulcsár Zoltán, Nagy Olivér, Kulcsár László, Kőrösi Patrik, Kulcsár Mátyás, Gyula János és Sámuel. Szeptembertől minden péntek, szombat, vasárnap gyakoroltak. Meg is lett az eredménye. Örömmel konstatálták a Napsugár népdalkör asszonyai és a falu lakossága is, hogy szebben énekelnek, mint tavaly.

“Megható volt látni a közönség sorai között a régi betlehemeseket, akik ma már túl vannak a hatvanon, hogy hogyan énekelték magukban a dalokat a fiúkkal. Az egész játékot újból átélték. Az éjféli misén az egykori betlehemesek a legkíváncsibbak az új fiúk énekére voltak. Elég hangos-e, egyszerre lépnek-e? Előszeretettel kommentálják” – mondja.

Visszatérve a szereplő csoportokhoz, megtudtuk, az Erdélyből érkezett györgyfalviak még mindig járják a györgyfalvi legényest, szeretnek táncolni, mulatni, ápolni a hagyományaikat. Bukovinai székely betlehemezést mutatott be Csátalja csoportja Magyarországról. Ismertették elődeik nehéz hányatott sorsát.

“Fontos hozadéka a találkozónak az is, hogy Jánokon derült ki, az Újfalusi csoport két hét múlva Csátalja szomszéd falujába látogat. A falu képviselete meg is hívta az Újfalusi csoportot, ha már arra járnak szeretettel fogadják őket” – árulta el a főszervező, hozzátéve, ez az igazi küldetése a találkozónak.

“Önálló életre kelnek a barátságok, kapcsolatok. Így volt ez Jánokon is. A magyarországi betlehemes találkozón megismerkedtünk a füzéri betlehemesekkel. Ma már évek óta testvérfalu lett a két település.

A gencsapáti csoport egy kiforrott, szinte profi előadást mutatott be. Ők már régi barátaink. Ugyanúgy az ópályi csoport is. Ide minden éven aratófesztiválra megyünk, visszük a sarlót, kaszát, hisz aratni kell.

Füzér falu betlehemesei szintén fiatalok. Őket személyesen ismerjük, hisz minden éven hivatalosak vagyunk a karácsonyi műsorukba. Ott a betlehemesek mellett fellép a jánoki Napsugár női éneklő csoport is kántálással, karácsonyi dalokkal. Az éneklő csoport fellép minden éven Jánokon is kántálással. Ez éven unokákkal bővült a csoport, akik kántáló versikékkel gazdagították a csoport fellépését” – mondta Bankó Ibolya.

S talán kicsit hosszú a gazdag műsor hosszú lett, de a hálás közönség tűrte a kellemes hideget. Segített a forró tea, forralt bor, sült kolbász. A műsor végére minden elfogyott. A közös kis karácsonyfa is ünneplőbe öltözött: megtelt a csoportok szalagjaival.

“Szólnom kell egy pár szót a helyszínről, a szabadtéri színpadról. A helyi alapiskola igazgatónője Kulcsár Márta felügyelete alatt nagyon hangulatosra, szépre sikeredett. Egy kis karácsonyi mesevilágba csöppent a résztvevő. Mi jánokiak, büszkék vagyunk rendezvényünkre. Szívvel, lélekkel segít mindenki. Köszönet érte. Az estebéd után nagyon  jó volt felszabadultan beszélgetni, énekelni, szeretni egymást. Ez az örömteli, boldogságos együttlét az igazi karácsonyi ajándéka a betlehemes találkozónak” – zárta beszámolóját Bankó Ibolya.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”58048,50854,50628,43107″}
További fényképek a jánoki eseményről ITT érhetők el.