2015 utolsó éjszakáján a bősiek falusiakként búcsúztatták az óévet, és városiakként köszöntötték az új esztendőt.

Ebből az alkalomból zenés műsoros ünnepséget rendeztek a kultúrház melletti parkolóban. Az év vége előtt pár perccel rövid, néhány mondatos, kétnyelvű beszédet mondott Fenes Iván, Bős polgármestere, amit éjfél után a Himnusz eléneklése és látványos tűzijáték követett. A Magyar Interaktív Televízió felvételét az ünnepi pillanatokról ITT tekinthetik meg.

Bős lett Nagyszombat megye 17., a dunaszerdahelyi járás 4. városa, egyúttal a legnagyobb magyar többségű szlovákiai város.  A kormány korábbi döntése értelmében, a parlament 2015. novemberében fogadta el, hogy 2016. január elsejétől Bős városi rangra emelkedjen. E mellett Turócszentmártonhoz közeli Turany is város lett.

Robert Kaliňák belügyminiszter indoklása szerint mindkét község eleget tett azoknak a követelményeknek, amelyeket a törvény ilyen esetekben meghatároz. Az egyik kritérium a nagyság, az adott településnek legkevesebb ötezer lakossal kell rendelkeznie, ennek a követelménynek csak Bős felel meg, ahol 2014 végén 5397 lakost tartottak nyilván. Nagyturányban ugyanezen időszakban 4332 lakost jegyeztek.

A minisztérium szerint mindkét községben nő a lakosság létszáma. Nagyturány azon községek közé tartozik, melyek regionális jelentőségű központokká váltak. Hasonlóan, mint Bősön, szolgáltatásokat biztosítanak a környező települések lakossága számára is, biztosított a közlekedés a környező falvakba és legalább a község egy részén városi jellegű épületek vannak, ami a következő törvényes feltétel.

Felvidék.ma
Fotó: MIT {iarelatednews articleid=”57760,57676,56951,57672″}