A Komáromi Református Egyházmegye hat gyülekezetéből érkeztek csapatok február 13-án Bátorkeszire, hogy összemérjék tudásukat Pál Timóteushoz írt első levele alapján. Deáki, Hetény, Kamocsa, Komárom, Martos és a rendezvénynek helyet adó gyülekezet, Bátorkeszi képviseltette magát a megmérettetésen.

A bátorkeszi gyülekezet lelkipásztorai, Czinke Zsolt és Tímea negyedik alkalommal szervezték meg a Komáromi Református Egyházmegye keretén belül a Pedagógusok Bibliaismereti Versenyét.

A megmérettetés előtt a csapatokat dr. Szénási Szilárd, a Komáromi Református Egyházmegye esperese köszöntötte a Timóteushoz írott levél igéivel, mely a harcra, a hit nemes harcára, az örök élet megragadására, valamint a mások előtt való hitvallásra buzdított.

A reggeli áhítatot Czinke Zsolt tartotta, aki Ézsaiás könyve 58. fejezetéből vett igék alapján osztotta meg velünk gondolatait a böjtről. Szólt az Istennek tetsző böjtről és arról, hogy ha segítségül hívjuk az Ő nevét, akkor Ő válaszol, s az Úr most is itt van velünk és itt is feleletet ad a mi hívó szavunkra.

A csapatoknak másfél óra állt rendelkezésükre, hogy a húsz kérdésből álló feladatsort megoldják. Ennek az összeállítására dr. Pólya Katalint, a párkányi gyülekezet lelkipásztorát kérték fel. A feladatok sokszínűek, ötletesek voltak. A legutolsó feladat követelte talán a legtöbb kreativitást és jelentette a legnagyobb kihívást. Ebben ugyanis eszperente nyelven (jellegzetesen magyarnyelvijáték, amelyben értelmes mondatokat kell képezni, ám magánhangzóként kizárólag az e betű szerepelhet) kellett egy „esdekletet”, vagyis egy istendicsőítést megfogalmazni. Ehhez a feladathoz már nemcsak fejből, hanem szívből is kellett jönnie “eme esdekletnek”.

A feladatlapok kitöltése után testet, lelket felüdítő játékos feladatok következtek, melyek a „Pál útja” címet viselték. A játékok vezetője dr. Szénási Lilla, az ímelyi gyülekezet lelkipásztora volt.

A pedagógusok csapatai a tőlük telhető legalaposabb tudással igyekeztek magukat felvértezni, de mivel itt bibliaismereti verseny volt meghirdetve, így az első helyezést csak egy csapat szerezhette meg, mégpedig a hetényi gyülekezet csapata.

A Timóteushoz írt levél bátorító szavai, intései, figyelmeztetései minden felkészülő és felkészítő egyéni kincsei maradnak, melyekért most is Istennek mondunk köszönetet.

Mert Ő az „egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura. Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen.” 1Tim 6,15-16

Édes Réka, reformata.sk/Felvidék.ma
Kép: illustráció