2013-ban Ipolyságra hívtak meg ünnepi beszédet mondani nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából. Akkoriban az MKP járási alelnöke voltam. Örömmel fogadtam el a megtisztelő felkérést. A város hagyományai szerint az volt a terv, hogy e nemzeti ünnep alkalmából koszorúznak a temetőbeli Megbékélés Kapujánál, majd a Városháza színháztermében ünnepi műsor következik. Itt kellett elhangzania az ünnepi beszédnek.Nos, mindenki meglepődött, még a vendéglátó fél is. Ugyanis az akkori fellépő, a városi hivatal által meghívott Ifjú Szivek vezetője, Hégli Dusán kifejezetten megtiltotta a szervezőknek, hogy fellépésük előtt ez a beszéd elhangozzon, szereplésük lemondásával fenyegetőzve… A beszédet végül elmondtam – a temetőben -, kínos bocsánatkérések közepette. Hisz a helyzet mindenkinek kellemetlen volt. Még a Most – Híd által jelölt alpolgármester is elnézést kért… De felteszem a kérdést: mennyire képviseli a nemzeti értékeket az az együttes, ill. annak vezetője, amely nemzeti ünnepen nem engedi fellépése előtt egy ünnepi beszéd elhangzását? Ki teszi politikai adok-kapok tárgyává a nemzeti kultúrát?

Kiss Beáta, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59374,59376″}