Az évek múlásával egyre többet tudunk meg a Csehszlovák Légió pozsonyi megszállásának (1919.01.01) körülményeiről, és az általuk a pozsonyi polgárok kárára elkövetett embertelenségekről. Mindez a Kis-antant hathatós közreműködésével, Pozsony esetében az olasz tisztikar „felügyelete” mellett történt. Ami Balassagyarmaton 1919 januárjában felkelésbe torkollott, az itt is megtörténhetett volna, ha az akkori magyar hadvezetés nem hisz naivan az olaszok becsületszavában. Ha a pozsonyi lakosok nem maradnak támasz nélkül az 1919.02.12-ére meghirdetett nagygyűlésük idején, ma más világ lenne Pozsonyban!
A pozsonyi polgárok: németek, magyarok és szlovákok, megpróbálták a lehetetlen, hogy népszavazás döntsön Pozsony területi hovatartozásához. Akkor még a szlovákok is Pozsonyt Magyarország területének részeként tudták csak elképzelni. Az említet nemzet akkor még többségében, szilárdan a magyarok és a németek mellett állt. Nem véletlenül van több szlovák nemzetiségű polgár is az áldozatok között.
A történelemben a „ha” kötőszóra nem épülnek sorsdöntő tények, csak keserű sóhajok! Számunkra, a mai Pozsonyiak részére nagyon fontos, hogy ezek az események is a nemzeti emlékezetünk szerves részévé váljanak, hogy jövőnk érdekében végre a volt ellenfeleinket is tökéletesen megismerjük. Hogy miért? Azt már többször kifejtettem korábbi bogbejegyzéseimben, de nem árt megismételni. Egy ókori kínai hadvezér mondta: „Csak az induljon csatába, aki az ellenfelét legalább úgy ismeri, mint önmagát!
A felvételek az idei megemlékezésen készültek. Sajnos még mindig kevesen tudnak a Csehszlovák (de inkább Cseh) Légió katonái által a pozsonyi piactéren (Staré trhovisko) elkövetett tragikus vérengzésről, az ott eldördült halálos sortűzről!
A tények megismerése érdekében Brogyányi Mihály pozsonyi történész rövid megemlékezését idézzük:
„Pozsonyban, a csalogányvölgyi temetőben – nem messze Alexander Dubček sírjától – egy elhanyagolt, mohával benőtt kőlap simul a földbe, felette fiatal, zuhanó férfi domborműve, s a kőlapon a felirat csak ennyi: 12. február 1919. Vajon mire utal ez az emlékmű? Mi történt ezen a napon?
Pozsonyt 1919. január 1-én foglalták el a bevonuló csehszlovák légiósok. A város lakossága, mely akkor merőben más összetételű volt, mint ma (40% magyar, 41% német, 15% szlovák) visszautasító daccal fogadta a bevonuló csapatokat. Általános sztrájkba léptek a vasutasok, postások, egyéb közalkalmazottak, s zárva maradtak az üzletek, éttermek, kávéházak is. Február 12-én pedig nagy tiltakozó gyűlést szerveztek a Vásár-csarnok előtt (ma SNP tér). A gyűlés még meg sem kezdődött, amikor a magyar zászlókkal felvonuló, ,,Éljen Magyar-ország!”-ot skandáló tömeget több oldalról megtámadták a csehszlovák katonák. A megriadt, fegyvertelen polgárok menekülni próbáltak, de minden oldalról sortűz, szuronyroham fogadta őket. Az agresszív támadás után hét halott, 23 súlyos és száznál több könnyebben sérült feküdt a téren. Az áldozatok: Heringes Ferenc 37 éves szabómester, Luntzer Gusztáv 19 éves munkás, Kováts György 28 éves hadirokkant, Kubesch Vilmos 17 éves szakiskolai tanuló, Soós Angéla 37 éves városi alkalmazott, Albrecht Károly 21 éves. A hazabocsájtott tengerész, Záborszky Gyula 32 éves hivatalnok. Az áldozatok temetésének napján lőtték fejbe Hubert Károly 14 éves iskolai tanulót, Skoda János pedig pár nappal később halt bele sérüléseibe.
Az elkövetkező hetekben Pozsony sorsa végleg megpecsételődött.”
dg, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51776,44096″}
