Gyerekekkel és szülőkkel telt meg a somorjai VMK, azaz a kultúrház hétfőn délután, február 22-én kettőtől, hiszen Veres Gábor tanár Úr és Méry János főszervezésében családi napot rendezett az MKP helyi szervezete. A gyerekek megnézhették, hogyan kell igazi ólomkatonákat önteni, emellett segíthettek is a katonák kiöntésében, ráadásul a saját maguk által kiöntött figurákat mindenki hazavihette.

Somorjai családi nap 1A színpad előtt a gyerekek Patonyi Szamaránszky Enikővel csinálhattak üvegre ragasztható mintákat, ennek a foglalkozásnak a pontosabb neve üvegfestés matrica technikával.
A mellette lévő asztalon Kirchner Mónikával agyagozhattak a gyerekek, Ürge Aranka pedig hajcsatok csinált kislány részére. Érdemes megemlíteni, a Felvidék Szépe döntőseinek is ő csinálta a hajcsatokat.
Eggyel utána Csepi Zsuzsa néni asztala volt, aki Szarváról jött és rongybabákat varrt, valamint magával hozta az általa vezetett Aranykert bábszínházat.

Zenéről Menyhárt József, alias Dodi, a Kicsi Hang verséneklő együttes egyik énekese, a Magyar Közösség Pártjának járási elnöke, Kovács Koppány, helyi képviselő és a Rómeó Vérzik együttes frontembere, valamint a Csali zenekar gondoskodott, akik népzenével szórakoztatták a gyerekeket és családjukat, sőt a kultúrház igazgatónője Nagy Myrtil táncra perdült és még énekelt is a gyerkőcökkel.
Somorjai családi nap 3A rendezvénynek nagy sikere volt, a foglalkozást vezetők és a zenészek is kitettek magukért, de legnagyobb sikert talán a szombathelyi fémfaragók csoportosulástól érkezett Úr és portékái aratták, hiszen majd 20 különféle minta segítségével valódi ólomkatonákat és figurákat önthettek ki a gyerekek.

Mindent egybevéve, mindenképpen sikerült megmozgatni egy picit a somorjai gyerekes családokat, Veres Gábor, és Méry János, az esemény sikerén felbuzdulva elhatározták, hogy minimum évente meg fogják rendezni ezt a családi napot, pont a jó visszhang miatt.
Véleményük szerint a helyi közösségekben olyan embereknek kell munkálkodniuk, akik tenni akarnak és tesznek is a helyi emberekért, ha más nem, akár ilyen rendezvényekkel és aztán bizonyára könnyebb elhinni, hogy amikor az illető urak nevüket adják egy politikai Párt listájára, a tenni akarás vezérelte őket abban, hogy megmérettetnek országos szinten is.
Mindenképpen le kell írni, hogy a rendezvénynek nem volt politikai része, maximum csak két dologban:

Somorjai családi nap 4Az egyik, hogy a szervező a Magyar Közösség Pártjának somorjai alapszervezete volt, a másik pedig, hogy emkápés lufikat és szórólapokat haza lehetett vinni annak, aki akart.

A családi napon részt vettek természetesen az MKP somorjai képviselőjelöltjei is, mégpedig elég aktívan:
Orosz Csaba, Méry János, Veres Gábor és Pogány Tibor lufit fújt, Bárdos Gábor, Bauer Edit a szülőkkel elegyedett szóba.
Méry János és Veres Gábor kávét, szörpöt, vizet és kofolát “csapolt” és pogácsát osztott, Élesztős Pali bácsi is segített a pogácsaosztásban és a kommunikációban, Óváry Péter és Veres Gábor természetesen kis családjával jött és velük is foglalkoztak. Egy száz szónak is egy a vége: egy jól sikerült akció zajlott hétfőn a somorjai VMK-ban.

Reméljük, hogy akár a somorjai jelölteken keresztül is sikerül megmozgatni a lakosságot és elérni, hogy a generációváltáson átment MKP bejusson a szlovák törvényhozásba, és újra legyen igazi képviselete a szlovák parlamentben.

somorja.sk/Felvidék.ma