Királyhelmecen a Bodrogközi Magyar Közösség Házában (BMKH), február 27-én az Echo TV Háttér-kép című műsorából ismert, sokak által kedvelt „mesterhármassal” találkozhattak a nagy számban összegyűlt érdeklődők.

A Királyhelmeci Művelődési Esték című programsorozat keretében, a szervező Rákóczi Baráti Köre, a Királyhelmec és vidéke Társulás, az EchoTv beszélgető műsorának, „kihelyezett stúdióját” varázsolta a BMKH-ba. Az előadókat és jelenlévőket Pásztor István, a programot szervező társulás elnöke köszöntötte.

A jelenlévőknek a fórum előtt Dubik Sonyja kedveskedett, és nagy sikerrel elénekelte Csézi: „Ez itt az otthonom” című dalát.

Bayer Zsolt, dr. Bogár László, dr. Boros Imre, kedvelt közszereplők, az általuk képviselt világszemlélet, fanyar humor, könnyed és természetes beszédstílus, és a hatalmas témajártasság könnyen elnyerte a helyiek tetszését. A hármas ebben a felállásban először járt Királyhelmecen, viszont Bayer Zsolt jövőbetekintő gondolataival, és lenyűgöző előadásmódjával már 2015. novemberben is elnyerte a helyiek tetszést. Boros Imre pedig Csath Magdolnával közösen már tartott nagy sikerű előadást Királyhelmecen.

Nem csoda tehát, hogy fokozott volt az érdeklődés, és nem is csalódtak a BBB rajongók, a sztárok hozták a formájukat. A közönségnek már – már az lehetet az érzése, hogy az este sztárvendégei valamilyen módon a háttérhatalmakkal közösen szövik a napjaink szégyenletes globálisjátszmáját, ahol a világszínházban olyan bábokat mozgatnak, mint Angéla, Martin, Jean-Claude vagy akár a nem sárga Barack. Pedig az előadók csak összerakták azt, amit józan paraszt ésszel kell, és kijött az, hogy 1+1=2. Ez ilyen egyszerű kérdezhetnék sokan, miért nem látja át ezt a világ?

A válasz is pont ilyen egyszerű, az emberek többsége ma már egy kibertérben él, virtuális problémákat oldanak, az interneten keresztül ismerik meg a világot, az élet helyet a sorozatokat élik meg, és facebookon érintkeznek (szeretkeznek). A valóság az élő, a most, a jelen, a csoda, ami körülöttünk van (az Isten a jelenben létezik) nem érdekli Őket, majd elmondja helyettük azt az újság, rádió és tv – azok pedig azt láttatnak, ami a nagyoknak megfelel (lásd. a Kölni tájékoztatást). A kereskedelem, a pénz és a média uralása egyenlő a világuralommal, és lásson az, akinek szeme van a látásra, és halljon az, akinek füle van a hallásra.

Az este során természetesen kihagyhatatlanok voltak az aktuális sztártémák – a migránshelyzet, Volkswagen ügy, Közel-Kelet, Oroszország, V4-ek, Európai Egyesült Államok vagy az Egyesült Nemzetek Európája, magyarországi népszavazás a kvótákról, 30 szoros gazdasági különbségek az EU-n belül, génmódosított élelmiszerek, a lassan megvalósuló eurábia, transzatlanti szabadkereskedelmi övezet, a németek és az oroszok térdre kényszerítése tett kísérlet.

Az elmúlt napok legújabb „gyöngyszeme”: a vérfertőzést és a nekrofíliát is legalizálnák a stockholmi a fiatal liberálisok, pedig azt mutatja, hogy Európa nagyon rossz úton jár, ami a pusztulásba és a megsemmisülésbe vezethet.

Az EU egyszerre abszurd, perverz és degenerált, a brüsszeli közeg a helyet, hogy kiszolgálna, irányít. Nincs közös védelme az EU-nak, NATO pedig nem cselekszik, de lehet, hogy ezt már nem is érdemes megreformálni – hangzott el az előadóktól az est folyamán.

Összességében a történelem meg nem írt lapjait tárták fel az előadók. Elhallgatott tények, meg nem jelent dokumentumok, titkos összefüggésekre váltak nyilvánvalóvá a jelenlévők előtt, mindez érthetően a „józan paraszti ész” logikája szerint.

Magyarnak maradni – Közösségépítés Kelet-felvidéken című rendezvénysorozat, sikeres Háttér-kép című beszélgetős estje remélhetőleg folytatódni fog. Van mit megbeszélnünk, hiszen a téma kiapadhatatlan, mert sajnos, ahogy az előadók fogalmaztak „Európa egyre jobban meghülyül”.

Szegedy László, Felvidék.ma
A szerző további képei az eseményről megtekinthetők Képgalériánkban ITT>>>. 
{iarelatednews articleid=”59673,59601,59546,59527″}